Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
INSIDER

Szerző Kóré Károly

Létrehozva: 2023.11.10.
Módosítva: 2023.11.11.

"Egy baklövéssel tönkrement az életem" – megszólaltak a Ripostnak a lopáson kapott kórházi dolgozók

Megdézsmálták egy üdítőautomata tartalmát az egyik budapesti kórházban. Az ügyből hatalmas balhé kerekedett, az ápolónőknek, a biztonsági őröknek és egy betegszállítónak nem volt maradása.

Szerző Kóré Károly

Élete egyik legnagyobb hibáját követte el a budapesti kórház több alkalmazottja. Kifosztották a folyosón levő italautomatát, amivel az azt üzemeltető cégnek 150 ezer forintos kárt okoztak. Az intézményvezetőnek nem volt más választása, megvált a dézsmálásban részt vevő néhány dolgozójáról. A Ripost megtalálta az ügy két érintettjét. Attila szégyelli a történteket és lapunkon keresztül is szeretne bocsánatot kérni az automata üzemeltetőjétől, a kórházi munkatársaktól, illetve a családjától. Éppen azért vállalta a nyilvános szereplést, hogy a hibájából mások is tanuljanak.

Attila megbánta a baklövését Fotó: Olvasói

Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy néhány folyosói pletykától eltérően az automatát nem ők feszítették fel vagy nyitották ki. Bizonyára az automatát üzemeltető vállalkozás alkalmazottja elfelejtette vagy sikertelenül próbálta bezárni. Amikor a cég észrevette a hiányt, azt jelezte a kórháznál, ahol hivatalból vizsgálatot indítottak.

Az ápolónő kolléganőmmel megszomjaztunk, és úgy döntöttünk, vásárolunk egy-egy üdítőt az automatából. Észrevettük, hogy a gép ajtaja egy mintegy 5 centis résnyire nyitva lett hagyva. Hoztunk egy rossz döntést: kivettem a gépből három félliteres kólát, a kolléganőm pedig egyet. Nem voltunk mohók, nem estünk túlzásba

– mondta a volt alkalmazott és hozzátette: utána a példájukat többen is követték, ám csak hetet azonosítottak a kórház biztonsági kamerás felvételei alapján. 

"Tudok olyan kollégáról, aki tíznél is több üdítőt kivett fizetés nélkül, mégis megúszta" folytatja Attila. "Rajtunk kívül a külső cég alkalmazásában álló biztonsági őrök, illetve egy másik osztályon dolgozók is elveszítették az állásukat."

"A döntést csütörtökön közölték, de pénteken még be kellett mennem dolgozni. Segítségképpen felajánlották, hogy közös megegyezéssel távozzunk, így a kilépődokumentumunkon a tényleges okot nem kellett feltüntetni. Egyelőre nem tudom, mi lesz velem. Kemecsén születtem, 27 éve élek Budapesten. Saját lakásom nincs, a feleségemmel és a tőle származó két nevelt gyermekemmel lakom egy bérelt lakásban. Az egyik 25 éves, a másik 19 és még iskolás, vagyis támogatnom kell. 

Megértem, hogy megszüntették a munkaviszonyomat, bár három üveg kóláért túlzásnak tartom.

 Az igazgató úgy fogalmazott, hogy tettünk a kórház jó hírnevének ártott, ugyanakkor roppantmód elszomorít, hogy az ostoba baklövésem ennyire súlyos következménnyel járt" – fogalmazott Attila. Annak viszont örül, hogy a kár megtérítésére való tekintettel az automata üzemeltetője eltekintett a rendőrségi feljelentéstől.

Bangkok,,Thailand,-july,1,,2018:,Workers,Restocking,Vending,Machine.
Az árufeltöltő hagyhatta nyitva az automatát  (képünk illusztráció) Fotó: NATA FUANGKAEW

"A teljesített műszakok számától függően 400-450 ezer forintot vittem haza. Nem kerestem rosszul, de félretenni már nem tudtam a jövedelmemből, hiszen a lakásbérlet mellett autót is fenntartok, és a családról is gondoskodnom kell. Sokáig egyedül voltam keresőképes, a feleségem csak a közelmúltban tudott elhelyezkedni, ezért is fontos, hogy mihamarabb munkát találjak. Az ünnepek előtt azonban ez nem egyszerű" – fejezte be betegszállító.

Korábbi munkatársa szintén tisztában van vele, hogy súlyos hibát követett el, amikor fizetés nélkül kivette a kólát az automatából.

Megbántam, amit tettem. Egy flakon kóla nem ért annyit, hogy mindent elveszítsek, de sok támogatást kaptam a most már csak volt kollégáimtól. Biztattak, hogy ne adjam fel és biztosítottak róla, hogy ugyanúgy szeretnek. Ez sokat jelent nekem, mint ahogy az a tudat is, hogy szakmai hibát sosem követtem el

 – mondta az ápolónő. Mindketten azért vállalták a nyilatkozatot, hogy felhívják a figyelmet: egy kis botlás is súlyos következményekkel járhat, és hogy tudassák: megbánták, ami történt, velük többet biztosan nem fordul elő hasonló. 

 

Szerző Kóré Károly

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

metropol.hu

123 éve született a magyar film: teszteld, te mennyire emlékszel a régi idők mozijaiból - kvíz

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István