5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Trükkös tolvaj: be se ment a házba, mégis lopott onnan a hajdúhadházi fiatal

LA
Szerző
LA
Létrehozva2023. 07. 11. 13:15

A hajdúhadházi rendőrök egy órán belül elfogták.

Egy hajdúhadházi nő tett bejelentést a rendőrségre július 8-án éjjel arról, hogy valaki ellopta az arany fülbevalóját a füléből, miközben aludt. Elmondta, hogy az ágya közvetlenül a hálószobája ablaka alatt van, az ismeretlen azon keresztül hajolt be a helyiségbe. Felriadt ugyan, hogy valaki a fülénél matat, de hívatlan vendége egy pillanat alatt kiakasztotta az ékszert, és elmenekült a helyszínről.

Székre állt a trükkös tolvaj / Fotó: police.hu

A rendőröknek ebből a kevés információból kellett elkezdeniük az elkövető keresését és beazonosítását. Házról házra jártak, gyűjtötték az adatokat, és mindössze egy óra alatt a látókörükbe került egy helyi fiatal, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekménnyel. A 21 éves férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, beismerő vallomást tett.

A nyomozás adatai szerint bement az ingatlan kertjébe, odahúzott egy széket az ablakhoz azért, hogy kényelmesen be tudjon hajolni rajta, végigpásztázta a szobát, majd a legkézenfekvőbb értéknek a fülbevalót találta. Óvatosan kiakasztotta, majd futásnak eredt.

A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. Kifosztás elkövetésének gyanúja miatt kell felelnie.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.