kulcsár edina
Világversenyeken szerez rangos helyezéseket a gyümölcsboraival egy csömöri termelő. Sápi Csaba az országban elsőként szakosodott a különleges italokra.
Különleges alkalmakon illik igazán különleges italokat italokat fogyasztani. Az év utolsó, illetve első napján is kiváló választás lehet a gyümölcsbor. A nedű egyik legnevesebb hazai szakértője az a Sápi Csaba, aki közel 30-féle gyümölcsbort készít. Egy ilyen ital tulajdonképpen bármely gyümölcsből jól elkészíthető, aminek magas a cukor, illetve a létartalma.
Nehéz lenne megmondanom, hogy melyik termékre vagyok a legbüszkébb. Az egyik specialitásunk a kajszibarackbor, melyet a kedvelt királynénkról, Szisziről neveztünk el, hiszen ez volt Ferenc József feleségének az egyik kedvenc gyümölcse
– mondta Sápi Csaba, akinek meggyőződése, hogy az emberek alkata is meghatározza, hogy melyik gyümölcsbort kedvelik.
"A világosabb bőrű, kék szemű, vagy szőkésbarna férfiak az eper-, a málna- és a sárgabarackbort választják, a sötétebb bőrű, fekete hajú, barba szemű nők és férfiak az áfonyát, a feketeribizlit, illetve a meggyet" – jelentette ki Csaba. A tudományos magyarázatra ezúttal nem tértünk ki.
A meggybor esetében fontos, hogy a gyümölcsöt csak későn szüreteljük, érdemes megvárni, hogy szinte megaszalódjon a fán. A készítési módszer némileg hasonlít a tokaji aszúéhoz, igaz, a neves hungarikum lényege, hogy a gyümölcsöt szinte hagyják megfagyni a tőkén, míg a nyáron érő csonthéjas termesztőinek erre nyilván nincs idejük
– magyarázta
Az alma egy rendkívül magas rosttartalmú gyümölcs. Ha bort szeretnénk belőle készíteni, először ki kell nyerni a levét.
A gyümölcsborok egy minimális mennyiségű hozzáadott cukrot tartalmazhatnak, de a cél nem az, hogy az ital édesebb legyen, vagy magasabbá váljon az alkoholtartalma, hanem az, hogy az élesztő robbanásszerűen beinduljon
– magyarázta a szakember, és hozzátette: sajnos az uniós szabályozások nem tiltják, hogy a gyümölcsborokhoz a termelők aromákat hozzáadjanak, de ő nem él ezzel a lehetőséggel.