Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.11.10.
Módosítva: 2023.11.10.

Szijjártó Péter: az országok és társadalmak képviselői a nép által választott kormányok

A nemzetközi liberális fősodor igyekszik uralni a globális politikát, és ezt az NGO-kon keresztül teszi, amelyeket rendszerint országok képviselőinek tart, ami abszurdum, mert az országok és társadalmak képviselői a nép által választott kormányok – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Guatemalavárosban.

A tárcavezető a guatemalai külügyminisztérium vezetőinek tartott beszédében elmondta: a korábban globális vezetőként számon tartott Európai Unió jelentős kihívásokkal és egyre nagyobb problémákkal kénytelen szembesülni, miközben az utóbbi években csökkent a térség versenyképessége. Aláhúzta, a térség egyszerre volt kénytelen szembesülni számos kihívással, ezek között a klasszikus, konzervatív értékeket támadó liberális fősodort, az illegális bevándorlást és az ukrajnai háborút említette. Az NGO-kat a kormányokkal ellenben senki sem választotta meg, és nincs semmilyen legitimitásuk, hogy nemzetek és országok nevében beszéljenek – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a nemzetközi liberális fősodor mindemellett uralja a nemzetközi sajtót is.

"Magyarországon az a szerencsés helyzet, hogy a sajtó fele jobboldali, konzervatív, hazafias, kereszténydemokrata, míg a másik fele nemzetközi liberális irányt követ. De ezt a liberális fősodor diktatúrának tartja, mert azt gondolja, csak akkor van sajtószabadság egy országban, ha a sajtó 99 százaléka liberális" – közölte.

Hozzátette, a konzervatív és hazafias kormányok feladata, hogy fellépjenek ez ellen. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy manapság nagyszabású támadás alatt állnak a konzervatív értékek, a keresztény hagyományok, a nemzeti kultúra és a hagyományos családmodell, miszerint a család apából, anyából és gyerekből áll, az anya nő, az apa férfi. Kiemelte: Magyarország ezeréves keresztény államiságával felelősséget vállal ezen keresztény értékek és világszerte a keresztény közösségek megőrzéséért, mert a kereszténység vált a legüldözöttebb vallássá szerte a világon.

Beszélt arról is, hogy a családok Magyarországon alkotmányos védelmet élveznek, míg a gyermekek védelmét törvénybe iktatták, védve őket az LMBT-propagandától. Szijjártó Péter elmondta, hogy az Orbán-kormány már 13 éve van hatalmon, négy egymást követő választást nyertek meg, kétharmados többséggel a parlamentben.

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter / Fotó: Balogh Zoltán / MTI

"Európában ezt diktatúrának tartják. Az Európai Parlament rendszerint határozatokat fogad el arról, hogy ami Magyarországon történik, az nem demokratikus. Miért? Mert nem a liberálisok kormányoznak" – mondta.

"A mi álláspontunk az, hogy a demokrácia akkor demokrácia, ha az emberek akaratán alapszik. Míg Európa nyugati részén a demokrácia fogalma az, hogy annak liberális demokráciának kell lennie. Mi azt mondjuk, hogy ez nem igaz. A demokrácia az demokrácia" – fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kívánja kiszolgálni a nemzetközi liberális fősodort, sajtót és NGO-kat, mert csak az emberek kiszolgálására kell törekedni, mert ők azok, akik az ország jövőjéről döntenek. Az illegális bevándorlásról elmondta, hogy Magyarországot, az EU külső határán lévő államként, hatalmas migrációs nyomás éri. Mint fogalmazott, az EU sajnos nem biztonsági, hanem emberi jogi kérdésként kezeli a migrációt. Ezáltal párhuzamos társadalmak alakulhatnak ki, és megnő a terrorfenyegetés.

Kiemelte, hogy Magyarország az országok biztonságáért száll síkra, és azért, hogy minden szuverén ország saját maga dönthesse el, kit enged be területére, és kit nem.

"Nyilvánvalóan elítéljük az ukrajnai háborút. Nagyon világos, ki az agresszor és ki az áldozat" – jelentette ki a tárcavezető. Hangsúlyozta, hogy Magyarország a békéért száll síkra és úgy hiszi, a rendezést tárgyalóasztal mellett lehet elérni, és nem a harcmezőn.

Magyarország az egyetlen NATO-tagállam, amely nem szállított fegyvert Ukrajnába, mert úgy tartja, hogy békét kell teremteni a régióban

– húzta alá.

Szóvá tette azt is, hogy az EU eddig 11 szankciós csomagot fogadott el Moszkva ellen, de mindez többet ártott az uniós, mint az orosz gazdaságnak. "Örülök, hogy Guatemalában olyan partnerre találtunk, amely hasonlóképpen gondolkodik és amellyel globális szinten együttműködhetünk, hogy megvédhessük a demokráciát, a kereszténységet, és az általunk fontosnak tartott értékeket"

– mondta Szijjártó Péter. (MTI)

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek