tóth gabi
Brüsszel nem tudja megemészteni, hogy a magyarok maguk hoztak döntést a saját jövőjükről, és hogy Budapesten egy sikeres jobboldali, kereszténydemokrata kormány van - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában, értékelve az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának budapesti látogatását.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: "hungarofóbiában" szenvedő delegáció járt Budapesten, olyan emberek, akik ki nem állhatják Magyarországot, és nem hiszik el, hogy a magyarok képesek érett, felnőtt döntést hozni az országuk jövőjéről. Ráadásul a delegáció tagjai be akartak avatkozni Magyarország szuverenitását képező ügyekbe.
A Magyarországnak járó európai uniós pénzekkel kapcsolatban a miniszter azt mondta, ő hisz abban, hogy minisztertársai tárgyalásai sikerre vezetnek, de nincs könnyű dolguk, tekintettel arra, hogy a "nemzetközi, liberális, mainstream Brüsszel nem tudja megemészteni, hogy a magyarok maguk hoztak döntést a saját jövőjükről, és hogy Budapesten az emberek akarata alapján egy jobboldali, nemzeti, patrióta, kereszténydemokrata kormány van, amely minden külső nyomásgyakorlás ellenére sikeres".
Világossá kell tenni, hogy Magyarország jövőjéről kizárólag a magyarok dönthetnek és nem Brüsszel - jelentette ki a miniszter.
Szijjártó Pétert kérdezték arról a hírről is, amely szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Barátság-kőolajvezeték leállítását javasolta az ukránoknak. A miniszter azt mondta, semmifajta magyarázatot nem kaptak Kijevből a híresztelésekre, de - véleménye szerint - ez egy olyan súlyú ügy, amelyben az Európai Bizottság elnökének személyesen kellene megnyilvánulnia, hiszen az energiaellátás biztonságának kérdése szuverenitási kérdés, és ha egy ország energiaellátásának biztonságát próbálja valaki ellehetetleníteni, akkor az az adott ország szuverenitása elleni támadásnak tekinthető.
Világos nemzetközi szerződések rendelkeznek arról, hogy a kőolajat milyen módon kell átszállítani Ukrajnán, ha ez ellehetetlenül, akkor fizikailag lesz lehetetlen Magyarország kőolajellátásnak biztosítása, mivel a Horvátország felőli kőolajvezeték kapacitása sokkal alacsonyabb, mint Magyarország, Szlovákia és részben Csehország összes kőolajigénye - mutatott rá a miniszter.
Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban kitért arra is, hogy Horvátország - kihasználva a háborús helyzetet - "gátlástalanul" az európai piaci mérték sokszorosára emelte a tranzitdíjat, és ugyanígy tett Ukrajna is.
A magyarok már így is nagyon magas árat fizettek egy olyan háborúért, ami nem az ő háborújuk, és a kirobbanásához semmi közük, így jogos elvárás lenne, hogy a továbbiakban ne a magyar emberekkel akarják megfizettetni ennek a háborúnak a még magasabb árát - emelte ki a miniszter.
Szijjártó Péter Ukrajna európai uniós csatlakozásáról úgy nyilatkozott, Magyarország csak akkor adja támogatását, ha látja, hogy érvényesülnek azok a garanciák, amelyek a magyar nemzeti közösség jogainak biztosításáról szólnak, azaz ha a kárpátaljai magyar közösség visszakapja azokat a jogait, amikkel már rendelkezett.
A miniszter az interjúban elfogadhatatlannak és botrányosnak nevezte, hogy Ukrajna feltette az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájára, és kijelentette, hogy az OTP minden szabályt betart a működése során.
Hétfőn várhatóan óriási vita lesz Brüsszelben a külügyek tanácsában és óriási nyomást helyeznek majd Magyarországra, hogy a következő szankciós csomag egyeztetéseikor, valamint az európai békekeret megemelésének érdekében ne támassza feltételül az OTP levételét a listáról - jegyezte meg Szijjártó Péter.