tóth gabi
Kiszámoltuk, milyen összegekre számíthatnak a nyugdíjasok a novemberi és a jövő januári emelés után.
Ahogy korábban a Ripost is megírta, novemberben érkezik a 3,5 százalékos nyugdíjkorrekcióval növelt nyugdíj az idősekhez. Mindez azt jelenti, hogy a nyugdíjban, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülők visszamenőlegesen megkapják az év elmúlt 10 hónapjára, illetve a 13. havi nyugdíjra eső pótlólagos nyugdíjemelési különbözetet. A 210.700 forintos átlagos öregségi nyugdíj esetén havi szinten 6532 forint lesz a novemberi emelés, éves szinten pedig a 13. havi nyugdíjjal együtt közel 85 ezer forint.
Novemberben és decemberben már az emelt nyugdíjat utalja a Magyar Államkincstár, november 10-én, illetve december 4-én.
A számokból az is kiderül, hogy az éves átlagos nyugdíj összege 217.232 forintra nő 2023-ban. Mivel a jövő évi költségvetés 6 százalékos éves inflációval számol, ezért a nyugdíjtörvény értelmében januártól 6 százalékkal kell növelni az öregségi nyugdíjakat, illetve a nyugdíjszerű járulékokat.
Példánknál maradva ez azt jelenti, hogy 2024 január 1-től 13 ezer forinttal, 230 ezer forintra nő az átlagnyugdíj, és a február 12-én érkező 13. havi nyugdíj összege is 230 ezer forint lesz átlagosan.
Természetesen kevés nyugdíjas rendelkezik a statisztika szerinti átlagos nyugdíjjal, vagyis az emelés mértéke a havi nyugdíj összegétől is függ.
Átlagnyugdíj esetén a havi 13 ezer forintos növekmény évi 156 ezer forintot tesz ki, a 13. havi 230 ezer forintos átlagos nyugdíjjal együtt kapjuk a 386 ezer forintos értéket.
Kinek emelkedik a nyugdíja novembertől?
A Magyar Közlönyben megjelent friss rendelet szerint hivatalból kell emelni novembertől például az
- az öregségi nyugdíjat,
- az özvegyi nyugdíjat,
- a szülői nyugdíjat,
- az árvaellátást,
- a baleseti hozzátartozói nyugellátást,
- a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot,
- a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát,
- a korhatár előtti ellátást,
- a szolgálati járandóságot,
- az átmeneti bányászjáradékot,
- a táncművészeti életjáradékot,
- a rokkantsági ellátást,
- a rehabilitációs ellátást,
- a baleseti járadékot,
- a bányászok egészségkárosodási járadékát,
- a fogyatékossági támogatást,
- a vakok személyi járadékát.
A tételes felsorolás összesen 28 jogcímet tartalmaz.