Létrehozva: 2023.09.23.

„Nem szabad feladni!” – a hatéves Korinának minden vágya, hogy egyszer képes legyen járni

A hatéves Korina féléves volt, amikor láthatóvá vált, hogy nem úgy fejlődik, mint az ikertestvére, Kloé. A kislányról kiderült, hogy sérült a mozgásszervi idegrendszere. Édesapja azóta mindent megtesz, hogy kislánya képes legyen az önálló járásra.

Szerző Kis Dalma Róza

Grób Szabolcs egyedül neveli három gyermekét, a 9 éves Kristófot és a 6 éves ikerlányokat, Kloét és Korinát. Az egyedülálló édesapa Pápán él gyermekeivel a nagyszülőknél, akik mindenben segítenek. A segítségre szükség is van, hiszen három gyermeket nevelni egyedül önmagában is kihívás, pláne, ha egyikük beteg. A hatéves Korina ugyanis féléves volt, amikor láthatóvá vált, hogy nem úgy fejlődik, mint az ikertestvére, Kloé. A kislányról kiderült, hogy sérült a mozgásszervi idegrendszere, azóta pedig bár rendszeresen jár fejlesztésekre, még nem tud önállóan járni.

A kis Korina bár már 6 éves, még nem tud önállóan járni  Fotó: Facebook / Korina Lépteiért Alapítvány

Szeretne ő is az udvaron szaladgálni testvéreivel

Korina egy csupa mosoly, cserfes, beszédes kislány, aki szeret babázni, uszodába járni és a testvéreivel játszani. Erre azonban sajnos csak a szobában van lehetősége, hiszen az udvaron futkározáshoz ő még nem csatlakozhat, amit el is fogad. A kicsi lány és édesapja célja, hogy Korina megtanuljon önállóan járni, még ha segédeszközzel is és egyszer majd képes legyen az önálló életre.

Korina jelenleg négykézláb közlekedik a szobán belül, de már próbálkozik a járókerettel is. Bal kezét csupán segédkéznek használja, a jobb kezét használja elsődlegesen. Felkockázott szendvicset vagy szilárd ételt tud enni egyedül is, de a kanalat például nehezen használja

– árulta el az édesapa, miben kell segíteni a kislánynak, aki maga is sokat mondja, hogy szeretne megtanulni járni, hogy együtt játszhasson testvéreivel az udvaron.

Nem tudom őt elvinni egy játszótérre sem, hiszen mégis, hogy csúszdáztassak egy gyereket, aki nem tud járni? Nagyon nehéz ez lelkileg, de már beletörődtem, és tudom, hogy nem szabad feladni a cél érdekében, ami a járás" – tette hozzá az édesapa, aki már a híres Dr. Igor Nazarovhoz is eljuttatta Korinát Barcelonába, aki megműtötte a kislányt.

Az édesapa mindent megtesz gyermekei boldogságáért. Balról jobbra Korina, Szabolcs és Kloé  Fotó: Nyaradi Adrienn

Egyre nehezebben bírja az édesapa

„A műtét sokat segített rajta, de most úgy néz ki, újból meg kell ismételni. Addig még rengeteg fejlesztés vár ránk, amit anyagilag egyre nehezebben bírok" – mesélte a Ripostnak Szabolcs. Az édesapa két műszakban dolgozik a gyerekek nevelése mellett, a fejlesztésekkel és tornákkal járó anyagi terheket azonban így is nehezen bírja.

Sok fejlesztés kell még, aminek borsos ára van. Egyedülálló szülőként mindezt előteremtenem nagyon nehéz, pedig tudom, hogy valahogy meg kell lennie, hogy elérjük a célunkat 

– mesélt az anyagi gondokról az édesapa, aki hozzátette, hogy igyekszik mindent megadni a gyerekeknek, de a fejlesztések akár 600 ezer forintba is kerülhetnek utazással és szállással együtt.

„Egy héten kétszer járunk Dévény-tornára, konduktív fejlesztést is kap Korina, csak lassú az előrehaladás. Különböző tornákra, fejlesztésekre járunk évek óta, de nem adjuk fel" – hangsúlyozta Szabolcs.

Az édesapa minden anyagi támogatásért hálás, amit Korina járására fordíthat. Fotó: Facebook / Korina Lépteiért Alapítvány

Korina álma, hogy ő is járhasson

Azt, hogy mikor tanulhat meg a kis Korina járni, még a szakemberek sem tudják. Az édesapa szerint, ha valaha ez meg is valósul, akkor is csak segédeszközzel fog tudni, ő azonban nem adja fel. Egyedülállóként, szülei segítségével igyekszik a legnagyobb szeretetben nevelni gyermekeit, köztük Korinát, akinek a fejlesztéseire az anyagiakat is előteremti. Most a Szívvel Lélekkel Csoport indított gyűjtést Korina javára, hogy fedezni tudják az előttük álló fejlesztéseket és tornákat, de a gyűjtésbe bárki beszállhat, amiért az édesapa előre is nagyon hálás.

INSIDER

"Még mindig sírok utána" – hatévesen lett kollégista a halva született Dorci

Dorci minden nehézség ellenére életvidám.

INSIDER

"Még mindig sírok utána" – hatévesen lett kollégista a halva született Dorci

Dorci minden nehézség ellenére életvidám.

 

 

origo.hu

Mutatjuk, hogy melyik természetes cukorpótlót érdemes választani, ha diétázunk

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot