Létrehozva: 2023.07.05.

Nagyon sok előnnyel jár, hogy a védőnők kórházi irányítás alá kerülnek - a bérük is folyamatosan emelkedhet

Nem megfelelő bérezés, rossz munkakörülmények. Csak két kiemelt panasz a védőnőktől, amely most, hogy a tevékenységük kórházi irányítás alá kerül, változni fog. Első lépésben 2023. július 1-jétől 18 százalékos béremelést kapnak az egészségügyben nem orvosként dolgozókkal együtt.

Évek óta nagyon sok panasz érkezett a védőnőktől egyebek mellett a nem megfelelő munkakörülményekre és a csekély fizetésekre. Az is kiderült, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által az önkormányzatoknak átutalt védőnői pótlékokhoz, utazási költségtérítésekhez közel 80 százalékuk nem jut hozzá, ugyanakkor munkáltatóik a szükséges egészségszakmai kompetenciák híján bizonyos kérdésekben nem tudnak megfelelő iránymutatást adni, felelős döntéseket hozni. 

A híradásokban már korábban megjelent, hogy az egészségügyi törvény módosításával kezdetét vette az alapellátás átalakítása, amely a védőnői hálózatot is érinti. Erről az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) és a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének konferenciáján Csősz Katalin, az OKFŐ védőnői szakmai osztályának osztályvezetője beszélt még áprilisban. Most lapunk az OKFŐ főigazgató-helyettesét kereste meg, aki interjút adott a Ripostnak. 

Az OKFŐ a júliustól életbe lépő változások részeként átveszi az önkormányzatoktól a területi védőnőket és a vármegyei irányító intézményekhez rendeli őket

- mondta Bábiné Szottfried Gabriella, népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgató-helyettes.

A szakember szerint így a mintegy 2200 munkáltató helyett mindössze 22 munkáltató lesz, és ez további előnyökkel is jár.

A széttöredezett munkáltatói háttér például nem adott megfelelő lehetőséget a helyettesítésre. Ezentúl egy vármegyében egy munkáltató lesz, így sokkal hatékonyabban megszervezhető a munka. Ezen felül a főigazgató-helyettes kiemelte, hogy az új rendszerben az igényekre szabott gondoskodáshoz szükséges képzések is sokkal jobban megszervezhetők. 

Bábiné Szottfried Gabriella Fotó: Országos Kórházi Főigazgatóság

A másik lehetőség, hogy ha valakinek a területén a 25-65 év közötti nők körében hatványozottabban fordul elő méhnyakdaganat, a védőnő helyben, a lakóhelyhez közel elvégezheti az úgynevezett kenetvételt

 - emelte ki a számos előny közül Bábiné Szottfried Gabriella.

A főigazgató-helyettes arról is szót ejtett, hogy a jelenleg is zajló átadás-átvétel után sem veszíti el a védőnői szolgálat tevékenységének a lényegét. A cél az, hogy a védőnők még hatékonyabban állhassanak a lakosság, a családok szolgálatában, biztosíthassák számukra a személyes gondoskodást, így a továbbiakban is megmarad közösségépítő szerepük. Az egységes egészségszakmai irányítás sem a szolgáltatási portfólióban, a feladatellátásban, sem pedig területileg nem jelent változást. 

Abban viszont elkötelezett az Országos Kórházi Főigazgatóság, hogy a védőnők tudására és az irányító vármegyei intézmények (kórházak) szakértelmére alapozva növelje a szolgáltatások színvonalát.

Az OKFŐ a korábbinál hatékonyabb szakmai irányítás révén a védőnők bérezése területén tapasztalható aránytalanságokat is szeretné felszámolni. Ezért – a kormány egészségügyben dolgozók béremelési politikájának megfelelően – a jövőben a védőnők javadalmazása is folyamatosan emelkedik majd. Első lépésben 2023. július 1-jétől 18 százalékos béremelést kapnak az egészségügyben nem orvosként dolgozókkal együtt.
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Szalántai horrorbaleset: műtétek várnak a megsérült nagymamára

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról