Létrehozva: 2023.07.01.

"Sokszor a betegek varázsolnak nekem jó kedvet!" – Fanni édesapja halála után önkéntesnek állt egy hospice házban

Fanni tavasszal veszítette el az édesapját egy gyors lefolyású daganatos betegségben. A fiatal nő elhatározta, hogy szebbé teszi a hospice házban fekvő, szintén rákkal küzdő betegek életét.

Francel Fanni márciusban veszítette el szeretett édesapját gyors lefolyású daganatos betegségben. A 27 éves nő az életében bekövetkezett tragédia miatt úgy döntött, önkéntes lesz egy hospice házban. Történetét Az Emberi Méltóságért a Hospice Osztály Betegeiért Alapítvány osztotta meg Facebook-oldalán.

hospice, kórház, haldokló, halál, Shutterstock illusztráció 1921764251
Fanni haldoklókat támogat életük utolsó szakaszában (Képünk illusztráció)  Fotó: Chinnapong / Shutterstock

Sosem adok nagy hangot annak, ha segíthetek, hisz nem várok cserébe semmit

– kezdte Fanni.  

"Hálás vagyok a 27 évért, amit adott!"

Fanni őszintén írt a gyász nehézségeiről, és köszönetet mondott párjának és édesanyjának a támogatásukért, emellett hálás apukájának is, hogy erre az útra sodorta. Úgy hiszi büszkén néz le rá.

Nehéz volt? Igen! Nagyon! De cserébe hálás vagyok a 27 évért, amit adott! Amit megtöltött az összes szeretetével. Megtanultam együtt élni a megváltoztathatatlannal és együtt élni a bárcsak elmondhatnámmal és bárcsak elmondhatnáddal.

 

"Sokszor a betegek varázsolnak nekem jó kedvet!"

Az osztályon próbálok jó kedvet varázsolni, picit könnyebbé, jobbá, vidámabbá tenni akkor is, ha az az utolsó mosoly, akkor is, ha az az utolsó köszönöm, ha az az utolsó pillantás, ha az az utolsó szó. Sokszor a betegek varázsolnak nekem jó kedvet! A vicceikkel, a kitartásukkal, az erősségükkel.. azokkal a dolgokkal amik felvidítják őket.

"Kívánom, hogy megtalálja mindenki azt, ami örömmel tölti el, ami mosolyt csal az arcára, ami erőt ad a nehéz időszakokra, ami kitartást követel a legnehezebb napokhoz, ami segít túllépni, segít újrakezdeni, segít újra megtanítani mosolyogni, segít tovább élni, bízni, szeretni és nem elfeledni!" – zárta sorait Fanni.

KÜLFÖLD

"Nem félek a haláltól, az viszont nagyon fáj, hogy árván marad a 3 gyönyörű gyermekem"

Az édesanya egyedül neveli gyermekeit. Kiderült, halálos beteg.

KÜLFÖLD

"Nem félek a haláltól, az viszont nagyon fáj, hogy árván marad a 3 gyönyörű gyermekem"

Az édesanya egyedül neveli gyermekeit. Kiderült, halálos beteg.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk