kulcsár edina
Országunk büszkesége, Lubics Szilvia ultrafutó volt a Sándor-palota vendége szerda délután. Úgy beszélgetett Novák Katalinnal, mint futó a futóval és nő a nővel. A köztársasági elnök most először ragaszkodott hozzá, hogy a palota beszélgetéssorozatának vendégét ő maga kérdezhesse.
Nő, anya, feleség és futó, ráadásul nem is akármilyen: csak néhány szerepkör, melyben Lubics Szilvia és Novák Katalin is helytáll nap mint nap. Talán éppen ezért is alakult ilyen személyesre és bensőségesre az a szerdai beszélgetés a Sándor-palotában, ahol maga a köztársasági elnök kérdezte a világhírű magyar ultarfutót, Lubics Szilviát. A köztársasági elnök maga is rendszeresen fut, nem egy maraton van már a háta mögött, Mint elmondta, nem emlékszik rá, hogy milyen alkalomra készült legutóbb ennyit, mint a szerdai beszélgetésre az ultrafutóval.
Lubics Szilvia 20 éve futotta le első 4 km-ét, azóta pedig megállíthatatlan. Az ultrafutó hamar rákapott a hosszútávfutás ízére és 14 km-t lefutva már nevezett is az első félmaratonjára. Mindeközben két kisgyermekkel volt otthon, így egyszerre teljesített, mint édesanya és mint futónő. Az ultrafutásba 2006-ban kóstolt bele, amikor 12 órát kellett futni párban. Ekkor már dobogóra is állhatott, majd 2007-ben már a nemzeti mezőnybe is meghívást kapott. Azóta Lubics mögött több, mint 100 ultraverseny van és olyan extrém helyeken küzdött meg az elemekkel, mint az Acatama- és a Namib-sivatag vagy épp az Antarktisz, ahol magyar győzelmet aratott, elsőként érve a célba.
A rajtnál csak önmagam fizikai és lelki állapotáról tudok és csakis erre fókuszálok. Önmagammal versenyzek, nem az ottlévő futókkal, csak magamhoz viszonyítok
– árulta el Lubics Szilvia a Sándor-palotában szerda délután, ahol Novák Katalin kérdezte az ultrafutót. A sikerein kívül arra volt kíváncsi, hogy milyen kihívást jelent ilyen emberfeletti eredményeket elérni a világ különböző pontjain és közben felnevelni három fiúgyermeket, sőt fogorvosként is helytállni.
„Nekem ugyanannyira nincs időm futni, mint másnak. Ez csakis azon múlik, hogy lebeg egy cél a szemem előtt, egy verseny, amire készülnöm kell. Ha tudom, hogy a készüléshez három óra futásra van szükségem, akkor bepréselem a napomba a három órát akkor is, ha hajnalban kell kelnem hozzá"– vallott nehézségeiről a futó, aki úgy véli, lehetetlenség lett volna mindezt teljesítenie, ha nem állna mellette egy támogató család.
A beszélgetés hallgatósága bepillantást nyerhetett abba is, hogy milyen hihetetlen felkészülésre van szükség egy ultrafutás előtt: Előfordult például, hogy Lubics Szilvia betett a szaunába egy futópadot és ott készült a sivatagi körülményekre.
„Az antarktiszi ultrára viszont nem lehetett így felkészülni, ugyanis nem tudtak semmi biztosat mondani a szervezők. Az időjárási viszontagságok miatt ugyanis volt, hogy csak aznap tudtuk meg a versenyen, hogy futunk-e vagy sem, illetve azt is, hogy hány órát. Nem beszélve a mély hóról, amibe minden alkalommal bele kellett lépni, ha előzni akartuk egymást és gyakran elestünk" – árulta el Szilvia, akit általában elkísér a férje, Lubics György.
Lubics Szilvia még sosem adott fel versenyt, bár elmondása szerint az ultrázásnak mindig van egy olyan fázisa, amikor megbánja a futó, hogy elindult a versenyen. Ezt persze a legvégén már nem így gondolja ő sem, de vannak nagyon nehéz pillanatok, mind lelkileg, mind fizikailag. Ettől függetlenül egyetlen versenyt sem adott még fel, ha azt nem számoljuk, amikor egy autó elütötte őt futás közben, hiszen ott nem ő döntött a verseny befejezéséről.
Az államfő kérdezte azokról a kihívásokról és lelki vívódásokról is, amik azzal járnak, hogy édesanya, mégis néha hetekre elmegy futni.
Amikor kicsik voltak a fiaim nagyon nehéz volt egy hétig távol lenni tőlük a verseny miatt. Éppen ezért, ha fel is adtam volna futás közben, mindig arra gondoltam, hogy nem szabad, hiszen akkor hiába voltam tőlük távol napokat. Most már, ha itt vagyok, úgy menjek haza hozzájuk, hogy végigcsináltam, és volt értelme a távollétnek
– mesélt az édesanya, akinek a nagyfia is fut, a legkisebb gyermeke pedig konditerembe jár, így a sport őket is megtalálta. Kivéve a középső fiút, Botondot, akinek a dobolás a szenvedélye.
„Sosem láttam rajtuk, hogy szégyenkeznének miattam vagy ciki lenne nekik, hogy ilyen „futóbolond" az anyukájuk. Sőt, talán még jobb is, hogy tudják, hogy kicsit én is „őrült" vagyok"
Nézői kérdésre Lubics Szilvia elmondta, hogy a következő kihívás augusztusban vár rá, amikor Skócián fog keresztülfutni 215 mérföldet megtéve, novemberben pedig Jordániában fut majd a Babilon-sivatagban, 6 napon át. A futó azt is elárulta, hogy egyre több versenyre vágyik, a bakancslistája pedig mindig csak bővül. A versenyekre az motiválja, ha van bennük valami számára félelmetes, ami emocionális töltetet ad.
Én mindig szerelmes vagyok a versenybe, amire készülök. Ezt csak így lehet csinálni, mert így azt érzem, amikor edzek, hogy arra készülök, hogy a szerelmemmel találkozzak majd. És amikor ott állok a rajtnál, már nem tűnik félelmetesnek egy sivatagi ultra sem, vagy épp az Antarktisz, ahol minden lépésnél beszakadt a talaj. Csak a pálya van és én.