RETRO RÁDIÓ

Csúnyán betett a belső-erzsébetvárosiaknak a Niedermüller-labirintus

E.Zs.
Szerző
E.Zs.
Létrehozva2023. 05. 05. 09:00

Az átlagosnál jóval nehezebb taxit, ételt vagy akár festőt, vízvezetékszerelőt rendelni Belső-Erzsébetvárosba. A DK-s polgármester közlekedési "mintaprojektje" ugyanis totális káoszt hozott, és lehetetlenné teszi az ésszerű közlekedést, nehezíti a parkolást, ráadásul jó néhány utcába be sem szabad hajtani...

A szolgáltatók jó része mára már egyszerűen nem vesz fel belső-erzsébetvárosi rendelést, hiszen az össze-vissza egyirányúsított utcák, illetve a behajtási korlátozások – kerületi gúnynevén: a Niedermüller-labirintus – miatt nem lehet közlekedni autóval a városrészben. 

Az átmenő forgalom ugyan visszaesett az intézkedés után, de az áthajtási pontok bevezetésével a helyi autósokat kitérésekre, plusz körökre kényszerítik, és nagyobb a dugó, a füst, rengeteg a szabálytalankodó

Niedermüller Péter a kerület „forgalomcsillapítási mintaprojektjének” keretében élhetetlen útvesztőt csinált az észszerűtlen forgalmirend-változtatásokkal. A kerület ezen részét azóta a helyiek csak Niedermüller-labirintusnak nevezik. Az áthajtási pontok létesítésével ugyan az adott útszakaszokon kisebb lett az átmenő forgalom – ami a baloldali városrész vezetésének célja volt –, de mindenhol máshol a környékén megnövekedett. Ráadásul dugók keletkeznek, hiszen mindenki ott kerüli el az elzárt utcákat, ahol tudja, sokan „tévelyegnek”, a dugók pedig szmogot generálnak.

Több tízezer forint, ha valaki nem figyel 

„4 büntetőpontra és 30 ezer forint bírságra számíthat, aki behajt az Erzsébetvárosban kialakított 4 olyan gócpontra, amelyet Niedermüller Péter DK-s polgármester kizárólag lakossági behajtásra jelölt ki” – hívja fel a figyelmet egy tiktokker.

„Aki nem figyeli a táblákat, rosszul jár, hiszen 18 büntetőpont után elveszik a jogosítványát. Ráadásul a Google Maps ezt nem tudja, így minden további nélkül beviszi a sofőröket a tiltott zónákba. Abban se reménykedjen senki, hogy ha nem csípik el éppen a közterületesek vagy a városrendészek, akkor minden rendben lesz. Ugyanis a térfigyelő kamerák elől nincs menekvés... Úgy tudni, hogy az ötlet alkalmazását több kerület is fontolgatja, tehát Erzsébetvároson kívül máshol is lehet arra számítani, hogy a Niedermüller-féle labirintushoz hasonlót alakítani ki. Nem az a baj, hogy az átmenő forgalmat ezzel csökkentik és az itt lakókat megpróbálják megkímélni a zajtól, hanem az, hogy ennyire inkorrekt módon teszik mindezt

– mondja a tiktokker, aki felháborodásának adott hangot és mindenkinek felhívja a figyelmét, hogy nézze a táblákat Erzsébetvárosban, ha nem akar bajt... 

 

Dühösek a környékbeliek és a szolgáltatók

A Metropol arról ír, hogy a tiktokker videója felrobbantotta a netet, garmadával érkeztek a hozzászólások.

„Nagyon jó rendszer, mondom ezt taxisként! 50 méterre van az utas, de emiatt az agyament rendszer miatt 1 kilométert kell autózni. Remek környezetbarát megoldás – írja az egyik hozzászóló. Más a dugókra panaszkodott: „Itt lakom, semmit nem lehetett hallani az átmenő forgalomból, de ennek a táblának hatására legalább állandó dugó van.”

A szolgáltatásokat is gátolja Niedermüller döntése: „Vízóraszerelő cégnél vagyok, a miénk (és még 2) nem vesz fel ezekre a címekre...”

„Ez a lakossági hozzájárulás hogy van? A Pistának le kell nyilatkozni, hogy hozzá mentem és nem jön bünti?”– érdeklődött egy budapesti, míg egy másik fővárosi felvetette: „Mi lesz akkor, ha a főútvonalakon lakók is kérik ezt a privilégiumot? Mert nekik is jár a csend...”

A főpolgármesternek „hálálkodik” egy másik kommentelő: „Köszi Geri”

„Én rendszeresen Airbnb szállást foglalok a 7. kerületben. Így addig ott lakom. Így van is egy anomália. Szállást sem foglalok így ott a jövőben” – írja egy másik hozzászóló.

Niedermüller Péter
Niedermüller Péter büszke rá, hogy ő vezette be az első kiterjedt „forgalomcsillapítást” (Fotó: Balogh Zoltán)

Belső-Erzsébetvárosban a „fű sem nő”

Arról már korábban írt a Metropol, hogy a közlekedési korlátozások bevezetése óta Belső-Erzsébetváros lakóinak azzal is szembesülniük kellett, hogy jóval nehezebben tudnak taxit rendelni, és a futárok is, ha csak tehetik, elkerülik a városrészt. Mára viszont ez általános lett a szolgáltatók körében, a szerelők is elkerülik a városrészt, ha tehetik.

Az áthajtási pontok létesítése mellett a DK-s polgármester más érdekes közlekedési módosításokat is végrehajtatott a kerületében. A Király utca–Nagykörút–Rákóczi út–Károly krt. határolta területen több egyirányú utca forgalmi rendjét középen fordította meg, emellett 120 parkolóhelyet is felszámolt. Emiatt is folyamatosak dugók, az össze-vissza táblák között tévelygő autósok nehezítik a városrész életét.

Józsefváros is átveszi Niedermüller ötletét

Niedermüller Péter egyik válaszában elkottyantotta, hogy a szomszédos kerületekkel történt egyeztetések közben Pikó András, józsefvárosi polgármester elárulta neki: ő is tervez hasonló forgalomcsillapítást.

A szolgáltatók zöme nem vesz fel rendelést 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.