Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.06.21.
Módosítva: 2022.06.21.

Pikó András: Tarthatatlan állapotok uralkodnak Józsefvárosban

Pikó András hosszú idő után elismerte: tarthatatlan a hajléktalanhelyzet Józsefvárosban. Ugyanakkor a fedél nélküliek tömeges betelepítését az elmúlt két évben éppen, hogy maga a polgármester szorgalmazta.

Szerző Ripost

Lakossági fórumot tartott az önkormányzat június 15-én a Népszínház negyedben élőknek, amelynek fő témája a tereket elárasztó hajléktalanok voltak. A Hírnyolc tudósítása szerint csak úgy ömlöttek a panaszok az elkeseredett emberekből. A legtöbben a közbiztonságra és a hajléktalanokra panaszkodtak. Egy idősebb hölgy elmondta, hogy a közelmúltban megtámadták, hasba akarták rúgni, amiért szólt, hogy ne hangoskodjanak. Ezen kívül a II. János Pál pápa téren paráználkodó fedél nélküliekre is panaszkodott. Egy másik hölgy – aki egyébként karitatív munka keretében főzni is szokott hajléktalanoknak – arról beszélt, hogy amit nap mint nap a köztisztasággal kapcsolatban tapasztal (emberi ürülék, hányás az utcákon), az már neki is sok. Mint mondta: soha nem volt ilyen rossz a helyzet, mint most. Pikó András válaszában elmondta: ennyi hajléktalan nem Józsefvárosból termelődik ki, hanem az ország minden tájáról jönnek a fővárosba, illetve Józsefvárosba, ahol az egyik legtöbb ellátó működik. Igaz, a szervezett betelepülést segítő szervezetek többségét éppen maga a polgármester is támogatja, ezáltal saját maga csábítja a kerületbe a hajléktalanokat. Pikó a mostani fórumon elmondta: a megoldást nem látja, de azt már igen, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak. A hirtelen jött beismerés azért különösen érdekes, mert egy hónappal ezelőtt, május 11-én a Magdolna-Orczy negyed lakóinak szervezett fórumon a polgármester még azzal büszkélkedett, hogy „egyre kevesebb és kevesebb a hajléktalan ember a köztereken”.

Fotó: Ványi Ákos / City Magazin/Hír Nyolc

25 hajléktalan költözött be a II. János Pál pápa térre

Május közepén a Metropol is kint járt a VIII. kerület terein, parkjaiban. A szeméthegyek között életvitelszerűen élők tömege mutatta: jogosan háborognak a helyi lakosok. A II János Pál pápa téren fekália- és vizeletszaggal szembesültünk. A teret ellepték a bódult állapotban fűben fekvő, vagy épp az arra járókat vegzáló hajléktalanok: a parkban és a padokon 20-25 ott élő tartózkodott. A Keleti pályaudvar előtti téren a bokrok alatt több helyen is emberi ürülék éktelenkedett, a padkra nem lehetett leülni a padokra az ott alvó mocskos ruházatú emberektől. A Teleki László téren pedig az üres rollerparkolót vették birtokba a fedél nélküliek.

Fotó: Máté Krisztián / Metropol

Karácsonyt és Pikót „nem érdekli” a VIII. kerületiek petíciója

Május 10-én indítottak petíciót az elkeseredett józsefvárosi lakók, mivel mivel elegük lett a kerületet ellepő, agresszív hajléktalanokból, valamint a kerület és a főváros vezetéséből, akik nem csak, hogy nem tesznek semmit a probléma kezeléséért, de támogatják is a fedél nélküliek tömeges beáramlását Józsefvárosba. A petíció szövegét – amelyben a hajléktalanellátás teljes átalakítását követelik Budapesten – összesen 107 politikusnak és újságírónak küldték el, valamint 77 szociális munkásnak. A címzettek között volt Pikó András, VIII. kerületi polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester is. A petíció elindítója a Gettónapló nevű oldalon arról tájékoztatott, hogy 34 nap alatt mindössze 4 választ kapott, köztük Pikó Andrásét, aki két sort írt vissza, hogy nem érdekli a petíció. Karácsony Gergely pedig egyáltalán nem válaszolt.

Nincs elég rendőr Józsefvárosban

Egy hét alatt 300 rendőr szerelt le – tájékoztatott Pikó András vasárnap a Facebook-oldalán. A polgármester szerint azért, mert az élet- sem a munkakörülmények nem megfelelőek. „Az önkormányzatunk jelentős összeget, 15 millió forintot áldozna arra, hogy a kerületi rendőrök és közterületfelügyelők közösen járőrözhessenek. Benne van az elfogadott költségvetésünkben ez az összeg” - írta Pikó, aki a rendőrségnek szánt támogatásból plusz közterületi járőröket ígért. A kerületvezető szerint ezért a helyzetért a kormány és a Fidesz felelős, amely „soha nem rest a közbiztonság romlása miatt óbégatni, és a polgármesterekre meg a baloldalra mutogatni”. Korábban azonban éppen a polgármester és a baloldal akadályozta meg a rendőrség támogatását: a Fidesz-frakció szerette volna elérni, hogy emeljék meg az erre fordítandó összeget, de azt a baloldal leszavazta. Mindeközben milliárdokon ül a józsefvárosi vezetés: a május 26-ai képviselő-testületi ülésen kiderült: hatalmas összeg, 12,2 milliárd forint maradt a kerület 2021-es költségvetésének zárszámadása után.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek