Marics Peti
Az egyik lány egy mentett kutyuson akart segíteni, ezért lett versenyző, a másik pedig utolsó versenyére készült kutyájával - aztán világbajnoki aranyérem lett belőle... Megható történetek után értek el világsikert a magyar kutyás lányok.
Azt jól tudjuk, hogy a kutyás sportokban hagyományosan jól szerepelnek hazánk lányai, fiai és ebei, ezt a szokást nem hagyták elveszni áprilisban sem a magyar hölgyek és négylábúik. Április 7-9. között tartották a Holland juhászkutyák világbajnokságát Nagyváradon. A magyar részvevők igazán kitettek magukért, hiszen Földi Zsuzsanna Vin nevű kutyájával az IGP versenyszámban arany-, míg Csík Ildikó Collet Kaiannco-ra keresztelt ebével ezüstérmet szerzett az agilitysek között.
A világbajnoki érmes sportolókkal beszélgetett a Ripost.
„Ez lett volna az utolsó versenyünk”
Zsuzsi és Vin igazi rutinos párosnak számít, akik már nyolc éve küzdenek együtt. A kutyust kifejezetten versenyzési céllal választotta ki a gazdája, aki elárulta, hogy nem voltak elvárásai a világverseny előtt, sőt amolyan szép búcsúzásnak szánta.
Igazándiból Vin a nyolc évével már öregnek számít ebben a kutyás sportban és nekünk ez lett volna az utolsó versenyünk. Azonban a győzelemmel kijutottunk az összfajtás világbajnokságra, és így már bennem is elvárások fogalmazódtak meg, de az biztos, hogy azután már nem fogok Vinnel versenyezni
- mondta az aranyérmes kutyás sportoló, aki elárulta, hogy az IGP, egy összetett munkakutyás verseny, mely három részből áll: nyomkövetés, engedelmesség, őrző-védő munka. Ezekben mind kiválót kell teljesíteni.
Terápiás céllal kezdett versenyezni
Collet és Ildikó sem kezdők, ők az agilityt választották, melyben a kutyusnak egy akadálypályán kell végigmennie, miközben a gazdi vele együtt fut és mutatja a helyes irányt. Ildikó, akárcsak Zsuzsi, kifejezetten versenyzési szándékkal választotta Collettet, akit két hónapos kora óta erre készít fel, ám korábban egészen más dolog miatt kezdett el versenyezni.
Volt egy mentett kutyusom, aki a hányattatott múltja miatt mentális problémákkal küzdött és az agility jó módszernek tűnt arra, hogy az állapotán javítsak. Így csöppentem ebbe a világba, ami nélkül már nem is tudnám elképzelni az életem
- fejtette ki az ezüstérmes sportoló, aki elárulta, hogy minden verseny után a legfontosabb számára, hogy kutyája és ő jól érezzék magukat, illetve nagyon hálás Füzi Júliának, aki őt és az ebét is felkészítette a világbajnokságra.
Holland juhászkutya
Ez a fajta, ahogy a nevéből is következik, eredetileg terelőkutya volt és a nyájak terelése mellett birtokokon is foglalkoztatták őket, ahol például távol tartották a baromfikat a konyhakerttől, terelték a marhákat, vagy éppen a tejeskocsit húzták. Később, amikor alaposan lecsökkent Hollandiában a juhállomány, más területeken is hasznukat vették, így rendőrkutyaként, keresőkutyaként és vakvezetőként is. Megbízhatóságuk és sokoldalúságuk miatt népszerű fajtává vált. Elterjedését és elismertségét jól jelzi, hogy minden évben megrendezik a Holland juhászkutyák világbajnokságát, ahol kizárólag ennek a fajtának az egyedei mérik össze a tudásukat különféle kutyás sportokban.