RETRO RÁDIÓ

Ezt jelenti a tömjén Ferenc pápa budapesti miséjén

KKP
Szerző
KKP
Létrehozva2023. 04. 30. 07:00

Krisztus nevében eljáró személyként kijár a pápának a megtömjénezés a miséjén. A katolikus egyház feje vasárnap délelőtt mutatja be a legszentebb áldozatot a Kossuth téren.

A szentmise a katolikus hit szerint, Jézus Krisztus keresztáldozatának vér nélküli jelenbehozatala. A pápa Szent Péter utóda, az apostoli folytonosság (sucessio apostolica) jegyében. A jelenlegi egyházfő hatalma tehát egészen Szent Péterig visszavezethető. Az egyházfő szerepét kiválóan kifejezi a Szent Ambrus egyháztanítónak tulajdonított mondás, mi szerint ahol Péter, ott az egyház (Ubi Petrus, ibi Ecclesia).

Pope Francis: audience with faithful from Rho
Ferenc pápa Budapesten, hívek körében  Fotó: Fabio Frustaci / Northfoto

Ferenc pápa vasárnap délelőtt mutat be misét a Kossuth téren. A Bors információi szerint az egyházfő egészségi álapota miatt több tevékenységet is Erdő Péter bíboros végez majd az oltáron, ezért is kérdés, hogy mire is futja majd Róma püspökének erejéből.

Elmarad a térdhajlítás

A lituirgia szabályai szerint a szertartás elején, a bevonulás után a celebráló papok és püspökök, valamint az asszisztencia térdet hajlít a tabernákulumban őrzött oltáriszentség előtt. Ez ebben az esetben ez kimarad, hiszen az ideiglenes színpadon nincs szekrényke. 

A koncelebrálók viszont tiszteletük kifejezésére az oltárt csókkal illetik, majd a szertartás vezetője az oltárt körbetömjénezi. A tömjénezés egyébként bármelyik szentmisén megengedett, de a tömjén drágasága miatt a legtöbb templomban csak ünnepélyes alkalmakkor vált szokássá, illetve valamennyi főpapi misén.

Kinek jár tömjénezés?

A tömjén már az ószövetségben is ismert illatáldozat volt, de a pogányok is használták a bálványaik előtt. A katolikus értelmezés szerint a tömjénfüsttel tulajdonképpen Isten számára leválasztják a tér azon részét, ahol aztán az áldozatot bemutatják. A mise során egyébként megtömjénezik még az evangéliumot, az áldozatot bemutató papot (mint Istenhez tartozó személyt, aki a misén Krisztus nevében és személyében jár el), a népet, az áldozati adományokat, és úrfelmutatás alatt az Oltáriszentséget is.

A tömjén egy másik szerepe, hogy a hívek és a pap imáját felvigye az égbe.

 

Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntekről vasárnapig folyamatosan követhetitek a HírTV-n. Az előkészületekről és a Szentatya programjáról minden részlet megtalálható a HírTV oldalán.


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.