
Rengeteg helyre várják ma Ferenc pápát, itt van a szombati nap programja
Hol láthatjuk a Szentatyát? Hol lesznek lezárások? A legfontosabb tudnivalók egy helyen.
Ferenc pápa április 28. és 30. között Magyarországon tartózkodik. Mivel a pápa az egészségi állapota miatt nem látogathat el vidékre, ezért minden, a pápalátogatáshoz köthető program Budapesten lesz. Így a lezárások és forgalomkorlátozások is főként a fővárost érintik.

A Szentatya legfontosabb mai programjai:
8:45
Magánlátogatás a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában
10:15
Találkozás szegényekkel és menekültekkel a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. A szentatya beszédet mond. Ferenc pápa itt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által fenntartott, illetve katolikus karitatív és szociális szervezeteink szervezésében szegényekkel és menekültekkel találkozik.
11:30
Látogatás a görögkatolikus közösségnél, az Istenszülő oltalma-templomban.
16:30
Találkozás a fiatalokkal a Papp László Sportarénában. A szentatya beszédet mond. A találkozón ezúttal főként katolikus középiskolások, valamint egyetemistáink képviselőit várjuk, akiknek jelentkezését és részvételét egyházmegyéink koordinálják az Aréna befogadóképességének határáig.
Minden részletes programról a ferenc2023.hu oldalon olvashatsz.
A BKK tájékoztatása szerint biztonsági okokból több forgalmas útvonalat és csomópontot is időszakosan lezárnak a pápa látogatása miatt. Mivel a korlátozások a BKK járatait is érintik – sőt a közösségi kerékpárkölcsönzést is –, létrehoztak egy külön oldalt, ahol a valós idejű közlekedési információk olvashatók és ahol az is kiderül, hogyan érdemes vasárnap délelőtt a Kossuth Lajos téri ünnepi szentmisére utazni. A részletek a linkekre kattintva olvashatók:
- valós idejű forgalmi változások április 28–30. között;
- előre tervezett közlekedési változások április 28–30. között;
- közúti közlekedési változások;
- április 29-én
- április 30-án
- közösségi közlekedési változások;
- április 29-én
- április 30-án
- lezárt MOL Bubi gyűjtőállomások április 29-30-án;
- hogyan érdemes megközelíteni a vasárnap délelőtti ünnepi szentmise területét?
A rendőrség is közzétett egy igen részletes leírást arról, mikor, hol és mi lesz lezárva.
Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntekről vasárnapig folyamatosan követhetitek a Hír TV-n. Az előkészületekről és a szentatya programjáról minden részlet megtalálható a Hír TV oldalán.






