Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.04.26.
Módosítva: 2023.04.26.

A pápa szívében különleges helyet foglal el Magyarország

Három pápa járt eddig Magyarországon. Az első pápai látogatás és a mostani között 971 év telt el. Ferenc pápa ráadásul rövid időn belül már harmadjára celebrál misét magyar hívők tízezrei előtt.

Magyarország a kereszténység védőbástyája

- jelentette ki korábban Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Minden jel szerint Ferenc pápa mélyen egyetért a KDNP politikusával, hiszen pár éven belül harmadszor celebrál misét magyarok tízezrei előtt. Sőt, Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahova Őszentsége másodszor is ellátogat, amióta pápának választották. 

FERENC pápa
Csíksomlyón 2019 májusában pontifikált misét Ferenc pápa. Fotó: Koszticsák Szilárd

2019, Csíksomlyó

Négy évvel ezelőtt meglehetősen cudar idő fogadta a pápát Erdélyben. A szakadó eső ellenére is százezernél többen összegyűltek a csíksomlyói hegynyeregben, hogy részt vegyenek a Ferenc pápa által celebrált szentmisén. A Szentatya beszédében arról is szót ejtett, hogy a csíksomlyói búcsú Erdély öröksége, a párbeszéd, az egység és a testvériség jele. A zarándokok egyöntetűen arról számoltak be, hogy szívbemarkoló volt, ahogy a hegynyeregben összegyűlt tömeg a magyar himnuszt énekelte.

2021, Budapest

A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra 2021 szeptemberében. Akkor a Szépművészeti Múzeumban találkozott elsőként Orbán Viktorral és Áder Jánossal, majd pedig az egyházi vezetőkkel értekezett. Ezután a pápamobilról köszöntötte a hívőket, majd megérkezett a Hősök terére, ahol nem sokkal később elkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje. 

A jelenlévők hangos éljenzéssel, integetéssel köszöntötték Ferenc pápát, a tömegben a többi között magyar, székely, lengyel, spanyol, portugál és vatikáni zászlókat lengettek. Az Andrássy úton egy csecsemőt adtak Ferenc pápa kezébe, aki a kereszt jelét rajzolta a kisgyermek homlokára.

Nyitott pápamobilról integetett az Andrássy úton. Fotó: Markovics Gábor

A látogatás után nem sokkal a pápa újságírói kérdésre elmondta, hogy ígéretet tett Orbán Viktornak a személyes találkozójuk alkalmával, hogy hamarosan ismét hazánkba érkezik. A Szentatya akkor azt is hozzátette, hogy nagyon tetszik neki hazánk környezettudatossága, valamint a családvédelmi törvények, mivel az egyik nagy aggodalma, hogy több európai országban csökken a népesség.

„Az elnök elmagyarázta nekem, hogy milyen törvényük van arra, hogy segítsék a fiatal párokat a házasságkötésben és a gyermekvállalásban. Ez érdekes. Ez egy törvény… nem is tudom… eléggé hasonlít a francia törvényhez, de fejlettebb. (...) láthatóan sok a fiatal, sok a gyerek” 

- fejtette ki véleményét az egyházfő. 

2023, Budapest

A tervek szerint idén április 28-án pénteken ismét Budapesten száll le a pápa vatikáni különgépe. Négy éven belül tehát már harmadszorra fordul elő, hogy a magyar hívők személyesen hallhatják Ferenc pápa fohászát. Országszerte óriási az érdeklődés Ferenc pápa magyarországi programjai iránt, a katolikus egyházfő április 30-i szentmiséjére a határon túlról is sokan érkeznek majd. 

Az első nap a pápa találkozik a köztársasági elnökkel, Magyarország miniszterelnökével, a magyar állam magas rangú személyiségeivel, majd nagyszabású találkozó lesz a Magyar Katolikus Egyház, illetve a magyarországi egyházak képviselőivel.

A második nap programja a szociális kérdések köré szerveződik: a pápa meglátogatja a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Katolikus Szociális Intézményét, elmegy a Szent Erzsébet-templomba, ahol szegényekkel, menekültekkel és a magyarországi kisebbségek tagjaival találkozik, majd egy nagy ifjúsági találkozót tartanak. 

A harmadik napon tartott vasárnapi pápai szentmise után az egyházfő meglátogatja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet.

Rendkívüli felajánlás

Rendkívüli ajándékkal támogatta a közmédia 10 éves jótékonysági kampányát 2021-ben Ferenc pápa: egy Szent József-szobrot küldött, hogy annak elárverezésével segítse a műsor akkori kedvezményezettjeit, a Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítványt. Ferenc pápa elárulta, hogy személyesen kötődik Szent Józsefhez, a szobájában őriz egy alvó Szent József-szobrot, akihez közbenjárásért fohászkodik Istenhez, kéréseit a szobor alá helyezi.

 

Ferenc pápa gyakorta konzultált XVI. Benedek pápával azután, hoyg utóbbi visszavonult egészségi állapota miatt. XVI. Benedek kifejezetten szerette a magyarokat és ennek hangot is adott. Mint azt Kozma Imre római katolikus pap, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója korábban nyilatkozta a Ripostnak:

"Minden egyes személyes találkozásunk alkalmával meggyőződtem arról, hogy XVI. Benedek szívén viselte a magyarok sorsát, és ez nagy ajándék számunkra." Neki egy találkozásuk alkalmával mondta is: "Szeretem a magyarokat."

 

XVI. Benedek pápa és Kozma Imre atya. Forrás: maltai.hu

Kozma Imre atya a mostani látogatás során is találkozik a pápával. Az atya vezetésével kétszázötven fős máltai csoport, köztük rászoruló, nehéz helyzetben élő, menekült és hajléktalan emberek fognak találkozni a Szentatyával az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban.

Három pápa járt eddig Magyarországon

A történelemkönyvek tanúsága szerint 1052-ben járt először pápa Magyarországon, pontosabban a Magyar Királyság területén, Pozsonyban. A később szentté avatott IX. Leó pápa kereste fel Magyarországot békeközvetítői minőségben. A nemzetközi politikában fő törekvése az európai béke előmozdítása volt és e területen személyesen is igyekezett beavatkozni III. Henrik császár és I. András magyar király ellentétébe, úgyhogy személyesen is felkereste a szemben álló feleket Pozsony mellett. Béketörekvéseinek néhány év múlva meg is lett az eredménye.

A következő pápalátogatásra több mint 900(!) évet kellett várni. II. János Pál pápa a rendszerváltás után, 1991. augusztusában érkezett Magyarországra. II. János Pál öt napig volt az országban, elutazott Esztergomba, Pécsre, Máriapócsra, Debrecenbe, végül augusztus 20-án ünnepi misét celebrált a budapesti Hősök terén.

1996. szeptember 6-án Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát meghívására, a Pannonhalmi Főapátság millenniumi megemlékezése alkalmából másodszor is ellátogatott Magyarországra Szent II. János Pál pápa. 

Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntekről vasárnapig folyamatosan követheted a HírTV-n. Az előkészületekről és a Szentatya programjától minden részletet megtalálsz ITT.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát