tóth gabi
Beperelte a munkácsi városi tanácsot Pákh Imre, amiért az törvénytelenül leromboltatta a Turul szobrot Munkács várában – tudta meg lapunk.
Pákh Imre magyar-amerikai üzletember, akinek köszönhető a Turul szobor felállítása a munkácsi vár bástyájára, nem nézi tétlenül, hogy a hírhedten magyargyűlölő Balogáék ledönttették a Turul szobrot, és pert indított. A nemzetközi és a hatályos ukrán jogra való tekintettel elsőre nem magyar és nem is amerikai ügyvédet bízott meg, hanem egy olyan jogászt, aki az ukrán ügyvédi kamara tagja.
Bár a Munkácson született és nevelkedett Pákh Imrének kiterjedt kapcsolatai vannak, Kárpátalján egyetlen helyi ügyvéd nem vállalta, mert nem vállalhatta az ügyet. Ezért az üzletember olyan ukrajnai ügyvédet kért fel, hogy pert indítson nevében a munkácsi városi tanács ellen, aki Munkácstól sok száz kilométerre praktizál. Arról egyelőre nincs hír, a munkácsi városi bíróság mikorra tűzi ki a tárgyalást. A per tárgya: Pákh Imre szerzői jogainak megsértése intellektuális alapon. Lehet, hogy ez elsőre furcsán hangzik, de az ukrán jogban járatossak szerint így lehet fogást találni a Baloga klán igazgatta városi tanácson.
Viktor Baloga helyi politikus és oligarcha a Turul ledöntése után honlapján arról fröcsög, hogy Kárpátaljáról minden emléket el kell távolítani, ami Nagy–Magyarországot idézi fel. De valójában ennél többről van szó. A magyarok, a magyarság ellen lép fel. Munkácsy Mihály szobra sem maradhatott a város főterén, most pedig az a hír járja, hogy a magyar futballakadémiát is fel akarják számolni. Ezért mondom azt, hogy összességében ez már nem más, mint kulturális fajirtás
– mondja Pákh Imre. Hozzátette: „A szüleim sírjánál megfogadtam, hogy a Turul vissza fog szállni a munkácsi vár bástyájára. Ezért is tereltem jogi útra ezt az ügyet.”
Pákh Imre azt tervezi, hogy Ukrajna után Amerikában is pert indít a szobor ledöntése miatt.
„Azért a tengerentúl is, mert amerikai állampolgárként a saját tulajdonomat akarom megvédeni. Maga a Turul szobor ajándék a városnak, de a jog szerint az ajándék visszaperelhető, ha méltatlanul bánnak vele. Az obeliszk pedig, amelyre a Turul szobor helyett az ukrán kis nemzeti címert állították, a családom tulajdona, többszörösen is, az édesapám vásárolta össze nagy titokban, még a szovjet időkben, a régi szobor megmaradt részeit, és beépítettük azokat az obeliszkbe.”’