Létrehozva: 2022.10.11.
Módosítva: 2022.10.11.

Félnek a szülők elengedni a gyerekeiket a késelős gimibe

Levélben fordult az egyik diák édesapja az iskolavezetéshez.

A hétfői szörnyű késeléses támadás nem az első volt, ami után bilincsben vittek el egy diákot a BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumából, igaz, akkor még „csak” kábítószeres ügyben. A szülők viszont úgy érzik, hogy ezzel a legfrissebb esettel betelt a pohár.

Fotó: Máté Krisztián / Metropol

A szülők hogy engedjék vissza a gyermekeiket egy olyan iskolába, ahol a gyerekek között megszokott a zaklatás, és ahol a vezetőség mulasztása miatt ilyen szörnyűségek történnek? Hogyan jelentkezzen oda egy leendő diák, miközben azt hallja az iskolában tanuló ismerőseitől, hogy az első emeleti férfimosdó inkább egy dohányzószoba és egy feketepiac közötti érdekes átmenet?

– tette fel a kérdést egy aggódó édesapa az iskolavezetésnek és szülőtársainak írt levelében, amelyben azt boncolgatja, kit terhel a felelősség az iskola falai között elkövetett késelésért. A támadót, aki hetekkel tette előtt már az elmezavar jeleit mutatta? Akiről videófelvétel készült, amint többször lefejeli az iskolai szekrényt és fejbe rúgja saját magát? Azt, akiről az a hír járja, hogy korábban fenyegetőzött fegyveres támadással? Vagy azokat a diáktársait, akik a hírek szerint zaklatták őt, esetleg a fiú szüleit, akik rossz példával nevelték gyermeküket? A levélíró következtetése szerint ezek a tényezők mind közrejátszottak a tragikus végkifejletben. 

De hol volt az iskola vezetősége és tanári kara? Hogyan lehetséges az, hogy a feljebb felsoroltakat teljesen figyelmen kívül hagyták? A diákok közötti zaklatást, ami ellen az iskolának kötelessége lenne fellépni, vagy a támadó furcsa viselkedését és az eshetőséget, hogy fegyver van nála?

– fogalmaz a felháborodott szülő, aki szerint az intő jelek felett elsiklottak a jó nevű közgazdasági technikumban, amely azt hirdeti magáról, hogy a HVG 2018-as vizsgálata és összeállítása alapján 

  • Budapest legjobb szakgimnáziuma,
  • az ország legjobb közgazdasági szakgimnáziuma,
  • az ország második legjobb szakgimnáziuma.
origo.hu

Orbán Viktor: Nem fogunk hadba vonulni Ukrajnáért, nincs ott keresni valónk!

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

borsonline.hu

Nem utalt semmi a tragédiára: Tompos Kátya három nap alatt adta fel a harcot

vg.hu

Békemenet 2024: itt követheti élőben – videó

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

mandiner.hu

Új áruházlánc készül betörni a magyar piacra? Mindenkit letarolhatnak

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

travelo.hu

Egy kenguru ugrált a Szolnok melletti település utcáin

ripost.hu

„Elengedtem a múltat...” — nem békül volt feleségével a magyar énekes

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

ripost.hu

Vége! Teljesen váratlanul bejelentette visszavonulását a magyar válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

INSIDER

Rejtélyes boszorkánytotemet ásott ki egy Vas vármegyei férfi, ijesztő dolgok történtek vele utána - videó!

INSIDER

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

INSIDER

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó