RETRO RÁDIÓ

Latorcai Csaba: a kormány célja, hogy Magyarország a legélhetőbb uniós országok közé kerüljön

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 09. 17. 22:50
Frissítve2022. 09. 17. 23:26

A kormány célja, hogy úgy fejlessze az ország megyéit, hogy a helyi igényeknek megfelelően, együttműködésben az ott élőkkel, Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama közé kerüljön - mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség Területfejlesztési Minisztériuma Hivatalának parlamenti államtitkára szombaton a Nógrád megyei Nógrád községben.

A megyei közgyűlés szervezte XVI. Nógrádi megyenapon Larorcai Csaba államtitkár köszöntőjében azt mondta: olyan országért dolgoznak, ahol minden vágyott gyermek megszületésével erősödik és gyarapodik a nemzet, ahol hosszú távon fenntartható a versenyképes gazdaság, amelynek egyik fontos alapja az energiafüggetlenség megvalósítása.

Latorcai Csaba

Ugyanilyen fontosnak nevezte, hogy a polgárok harmóniában éljenek szűkebb és tágabb környezetükkel, tisztességes és becsületes munkával biztosítani tudják saját maguk és családjaik megélhetését, biztonságban tudják szeretteiket, vagyonukat, boldogan éljenek minőségi életet. 

Az államtitkár hozzátette: e nagy ívű vállalás jegyében valósulnak meg Nógrád megyében is a jobb életminőséget szolgáló beruházások. Példaként említette, hogy a kormány Nógrád községben 55,5 millió forint értékben biztosított pályázati támogatást energetikai korszerűsítést célzó fejlesztésekre. 

Latorcai Csaba az ünnepségen köszöntötte a "hagyományairól, népszokásairól és ínycsiklandó ételeiről híres vidék kedves és vendégszerető közösségét" a megyenapon és a Palóc Ki Mit Tud tehetségkutató díjátadó rendezvényén. Mint mondta, az ünnepi forgatag jó alkalmat jelent a találkozásra, a hagyománytisztelet megnyilvánulására, és arra, hogy a térség büszkén tárja a világ elé a vidék szépségét és gazdag hagyományát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.