Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2022.08.12.
Módosítva: 2022.08.12.

Igazi csoda: egy napot sem adtak neki, Norbika most 3 éves

Szívszorító történetüket mesélte el az édesanya a Ripost-nak.

Szerző Ripost

Norbika az a kislegény, aki 3 éves múlt, pedig egyetlen napot sem jósoltak neki. Az anyaméhben ugyanis nagyon súlyos agyvérzést szenvedett, az orvosok pedig csupán néhány órát adtak neki. Születése után azonnal újra kellett éleszteni, és már azt csodának tekintették, hogy ez egyáltalán sikerült. Norbi pedig él, és küzd! 

Fotó: Ripost olvasói fotó

„A terhesség rendben zajlott, egy vizsgálat sem mutatott bajt. Aztán egyszer csak már nem éreztem, hogy mozogna a hasamban a baba. Azt mondták, lehet, csak álmos, de azért elvégeztek néhány vizsgálatot. Kiderült, hogy esett a szívhangja, így azonnal megcsászároztak. Sajnos mire megszületett, már nem élt, újra kellett éleszteni” – idézte fel az első megpróbáltatásokat a Ripost-nak a kisfiú édesanyja, Dzsenifer.

Majd így folytatta:

„Szigetváron szültem, onnan Norbika a pécsi Perinatális Intenzív Központba került. Folyamatosan telefonálgattunk, hogy megtudjuk, hogy van, de mindig csak azt a választ kaptuk, hogy méhen belüli agyvérzést kapott, emiatt nagyon rosszul van. Szinte biztosra mondták, hogy nem fog életben maradni. Amikor kiengedtek, egyből hozzá mentünk, ekkor láthattam először. Azt mondták, meg kell műteni, vagy meghal, de ha megműtik, élete végéig vegetálni fog. Mivel bele is halhatott volna ebbe a műtétbe, így nem engedtük. Papírt kaptunk róla, hogy meg fog halni, és azt kérték, búcsúzzunk el tőle” – emlékezett vissza a kisfiú édesanyja.

Mint mondja, a gyermek váratlanul többször is kinyitotta a szemét, és úgy csinált, mintha cumizni akarna. Még az orvosok sem hitték, hogy javul az állapota. Kezdetben azt gondolták, mindez csak reflex. Ám Norbika túlélte a válságos állapotot, ami már önmagában is egy csoda, arról nem beszélve, hogy az orvosok felkészítették az anyát: gyermeke csakis szondán keresztül tud majd enni... ma pedig már kiskanállal táplálják.

„Ezerből egy gyerek, akinél helyrejön ez a nyelési reflex, és pont ő az az egy. Súlyosan károsodott a mája, magas volt a gyulladásos értéke. A szívén volt egy kis rész, ami nem forrt be, de ezek mind csodával határos módon maguktól helyrejöttek. 5 hetesen söntöt kapott, közben kiderült, hogy nagyothalló és a szeme sem biztos, hogy jó. A sok nehézség után elkezdtük vele a fejlesztéseket, tornákat, amik azóta is tartanak” – magyarázta Dzsenifer.

Norbika izomzata nagyon feszes, miközben gyenge a nyaka és törzse is. Csak feküdni tud, de már annyit elértek a fejlesztések, hogy mozogni képes.

„Van egy 5 hónapos húga, nála érezzük, hogy már többre képes, mint Norbika. Megismeri, mosolyog neki és próbál gügyögni a saját kis nyelvén” – árulta el az anyuka, aki jelenleg a borsóházas terápiára gyűjt a kisfiának. Bár az orvosok szerint erről a szintről nehéz lenne tovább fejlődnie, Norbika így is mindenre rácáfolt, már csak azzal is, hogy él. Nem meglepő, hogy szülei a végsőkig kitartanak és mindent megtesznek érte.

„Már jobban viselem, nem sírom el magam, ha az orvosokkal beszélek. Olyan hihetetlen belegondolni, hogy örökre ilyen állapotban maradhat... Nem is akarom elhinni még mindig. Mindennek ellenére nagyon szeretjük és vigyázunk rá” – szögezte le az édesanya.

A kisfiúnak ide kattintva tudsz segíteni.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt