RETRO RÁDIÓ

Budapest belvárosában megmutatják, milyen a magyar virtus

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 08. 21. 19:40

Az ízek mellé néptáncosok varázsolnak igazi ünnepi hangulatot.

A budapesti Vörösmarty téren csaknem félszáz színpadi produkció, nóta, cigányzene, népzene és néptánc az anyaországon innen és túlról szerepel a Csárdafesztivál programjai között augusztus 18-21. között. Emellett az asztali muzsika és táncdialektusaink ezer arcát megmutató, flashmob-szerűen megjelenő néptáncbemutatók is várják a népi hagyományok kedvelőit.

Fotó: ROTH TAMAS

A vidám rigmusok és a Kárpát-medence népi kultúrájának sokszínűségét bemutató előadások mellett a magyar csárdakultúra tradicionális gasztronómia remekei varázsolják hamisítatlan mulatós élménnyé a Szent István napi ünnepséget. Kovács Lázár szerint a nemzet ünnepe elképzelhetetlen nemzeti ízeink nélkül.

Nemzeti és történelmi hagyományaink élő részét képezik a különböző gasztronómiai alkotások is. Személyes kedvencem a karcagi birkapörkölt. Számomra elképzelhetetlen lenne az ünnep is hazai ízek nélkül

– mondta a rendezvény házigazdája. 

Összesen több mint kétszáz táncos ropta a Csárdafesztivál dallamaira a Vörösmarty téren, ahova ha ellátogatsz, biztosan te sem tudsz majd ellenállni a zene és a finomságok kettős csábításának. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.