RETRO RÁDIÓ

„Nagyon szeretjük!” – 2 milliót ajánl a család, az egész ország a súlyos szívbeteg, budapesti apát keresi

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 08. 10. 15:33

2 millió forintot kínál a család a nyomravezetőnek. A férfi súlyos szívbeteg.

Égre-földre keresik a lányai a 63 éves Patály Zsigmondot, akinek augusztus 1-jén veszett nyoma a 10. kerületből.

„Korábban sosem tűnt el így, ráadásul semmilyen irat nincs nála, pénze és telefon se, hanem otthon maradt minden...” – kezdte a Ripostnak Zsigmond lánya, Patály Szandra. „Apukám súlyos szívbeteg, múlt hét szerdán kellett volna visszavinni felülvizsgálatra, mert a tüdejében is találtak valamit. Tizenháromféle gyógyszert szed... Most ezt sem tudja bevenni, pedig szüksége lenne rá.”

Fotó: police.hu

Sokan összefogtak, hogy segítsenek

„Egy-két megállóra van tőlünk egy élelmiszerbolt, maximum oda szokott kiszaladni a dolgai nélkül, erre tudunk csak gondolni” – folytatta Szandra. „Önkéntesek jöttek keresni kutyával, drónokkal a közeli erdős területen is, illetve sokan magánemberként is a keresésére indultak. Sajnos még nem került elő.”

Zsigmondon eltűnésekor piros színű, fehér-kék csíkos póló volt, aminek a nyaka kék, illetve térd felett érő rövidnadrág, szürke nike cipő. Ismertetőjele, hogy a bal szemöldökénél egy sérülés látható. 

Ezt a pólót viselte eltűnésekor / Fotó: Facebook

Szandra szerint egy dohányboltban dolgozó hölgy látni vélte a férfit az Örs vezér téren múlt héten este fél 11 körül. Állítólag ekkor felszállt a 3-as villamosra, de több nyom eddig nincs.

„Ha valaki segít a keresésben, adunk enni, inni is neki. Mindent megteszünk, amit tudunk, csak jöjjön haza épségben!” - mondta aggódva a férfi lánya.

Nehezen viseli a család

„Nagyon megvisel minket, hogy eltűnt édesapám. Nővérem tegnap is egész nap kereste... Neki talán még rosszabb, mert ő adagolja a gyógyszerét hétfőtől vasárnapig, reggel, délben és este. Bár apukánk nem szorul ápolásra, és mentálisan is ép, de mindenben segítjük, például a bevásárlásban is. Tudni kell, hogy ő idős kora miatt nem ért az okostelefonokhoz, nyomógombos telefonja van otthon, így nehezebb a helyzete, ha eltévedt. Az elméje ép, tud írni, beszélni, értelmes, katona volt, csak annyi, hogy a modern korral nem vette fel a fonalat. Ő az a fajta ember, aki soha az életében a gyermekeitől sem kért egy forintot se, sose kéregetne sehol vagy kérne segítséget...” - magyarázta Szandra. „Azt üzenjük, hogy nagyon várjuk haza és nagyon szeretjük! Keressük égen-földön! Ha ez eljut hozzá esetleg, akkor ne féljen segítséget kérni, hívjon fel minket!” - mondta a férfi lánya.

Magas nyomravezetői díj

A család 2 millió forintot ajánl annak, aki konkrétan meg tudja mondani, hogy hol van a férfi, akit megállít és ott megvárja vele a családját, vagy hazaviszi.

„A taxit is kifizetjük, ha hazahozza édesapámat, ahogy a nyomravezetői díjat is azon nyomban megkapja, aki ténylegesen segít. Viszont mindenkit arra kérek, ne adjanak hamis reményt csupán a pénz miatt, mert több ilyen eset is már előfordult” – kéri Szandra, aki aggódik, hogy mivel édesapja nem szedi a gyógyszereit, emiatt zavart lehet az állapota, és talán ezért nem talál haza. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.