tóth gabi
A világhírű artistaművész interjút adott a Ripost7-nek.
Rippel Ferenc a testvérével, Viktorral együtt lett világhírű artistaművész, többszörös világrekorder. Ma is vállalnak fellépéseket, artistaakadémiát alapítottak nem csak artistáknak, agyfejlesztő mozgásprogramot csinálnak óvodásoknak. Emellett Rippel Ferenc több természetgyógyász-vizsgát tett és átállt a ketogén életmódra. Kifejlesztett egy innovatív csontkovácsolási technikát, valamint tudományos munkába kezdett és ketogén szakácskönyvet ír. Hogyan vált be az új életforma? Erről is kérdezte a Ripost7.
Ripost7: Úgy hallottam, előbb tudott szaltózni, mint járni. Igaz ez?
Rippel Ferenc: „A szüleim artisták voltak, így szinte a gumiasztalon nőttem fel, és egyszer csak azt vették észre, hogy a csecsemőbukfencből szaltó lett. Kétéves koromban már tudtam előre szaltózni, de a földön még csak totyogtam. A szaltó aztán végigkísérte a pályámat, és – köszönhetően a jelenlegi fantasztikus egészségi állapotomnak – minden irányban teljes biztonsággal szaltózom ma is.”
Ripost7: A Rippel fivérek nevéhez kilenc világrekord és számtalan más siker fűződik, számos kitüntetést, elismerést kaptak, Magyarország kiváló, érdemes művészei. Viktorral mindig jó volt önök között a viszony?
R. F.: „Igen. A jó hangulat, a játékosság, a bizalom nagyon fontos része a munkánknak is! Gyerekkorunk óta egy többgenerációs családi házban lakunk, külön lakásban természetesen, és együtt járunk turnézni. Szinte olvasunk egymás gondolataiban, hiszen a munkánk teljes és feltétel nélküli bizalmat kíván, egymás kezébe tesszük az életünket nap mint nap. A munka mellett nagyon szívesen játszunk együtt: pingpongozunk, gumiasztalozunk, bringázunk vagy bármi mást.”
Ripost7: Mekkora a család?
R. F.: „A fiam, Krisztofer Herkules 11 éves. Viktor nagyobbik lánya, Kyara 23 éves, ő is belekóstolt már az artistaéletbe, tanít is az iskolánkban. Nagy tudással rendelkező művész, aki a mozgás mellett remek grafikákat készít. A kishúga, Léda még csak hároméves, tündéri kislány.”
Ripost7: Alighogy véget ért az iskolaév, utazásra indult a fiával. Tárgyak helyett szívesebben ajándékoz élményt?
R. F.: „Igen, az élményt senki nem veheti el, ahogyan a megélt érzelmeket sem. Az időnk a legértékesebb ajándék, mert az véges, és sosem tudhatjuk, mennyi van még belőle.”
Ripost7: Közel tíz éve él ketogén diétán, előadásokat tart, tanít, miközben sokan támadják is emiatt, mondván: a ketogén diéta kockázatos, ártalmas. Ön viszont kiadta a jelszót: cél a 100 év! Mi volt az a fordulópont az életében, amikor úgy döntött, hogy változtat?
R. F.: „Nem szeretem a ketogén diéta kifejezést, mert az olyan, mintha ideiglenes lenne, és mintha megvonnánk valamit a szervezetünktől, pedig egyik sem igaz. A ketogén életmód egyúttal egy szemlélet, életforma. Én átálltam erre és bevált. Negyvenéves korom körül, ahogy sokakat, engem is elért a mélypont: fáradékony, rosszkedvű lettem, gyakran fájt a fejem, hízni kezdtem. Mindez külön-külön nem nagy ügy, de egymás után jöttek a problémák… akkor döntöttem el, hogy megszervizelem a saját testem és kitűztem célként, hogy legalább 100 éves koromig élni szeretnék, egészségesen! GO100, azaz: Cél a 100 év. Ez lett a mottóm! Ehhez kerestem a legjobb módszert, így találtam rá a ketogén életmódra.”
Ripost7: Lehetségesnek tartja az egészséges idős kort? Mindenkinek reális cél a 100 év megélése?
R. F.: „Igen, sőt ma már úgy gondolom, annál több is. Ha tudományos alapokra helyezzük, hogy a táplálkozási ketózis, a deutenomika, a szervezet oxigénellátásának javítása, a jóga és egyéb, élettani szempontból előnyös mozgásformák mennyire szolgálják az egészséges és hosszú életet, akkor az emberek egészségben eltöltött életideje jelentősen megnőhet. Az Ételem a gyógyszerem című ketogén szakácskönyvemben ezt a megszerzett tudást mutatom majd be és az isteni finom, de alacsony deutériumtartalmú, ketogén ételek tárházát lehet majd kipróbálni és megkóstolni, hogy ezáltal könnyűvé és széppé válhasson az élet.”
Ripost7: A dietetikusok szerint ez egyoldalú táplálkozás és nem lesz jó vége. Mi a válasza erre?
R. F.: „Magam vagyok az egyik példa arra, hogy ez működik, hiszen soha ilyen energikusnak nem éreztem magam. Alacsony és stabil lett a vércukorszintem, egész nap aktív vagyok, frissek a gondolataim, a szervezetem tartja a saját ritmusát, ami óriási pozitív lendületet ad minden nap. Sokkal jobb az erőnlétem, összeszedettebb vagyok, fiatalabbnak érzem magam és annak is látszom, a súlyom csökkent, beállt a normális életritmusom.”
Ripost7: Voltaképpen milyen táplálékot fogyaszt? Csak húst?
R. F.: „A modern ketogén diéta 80 százalékban zsiradékot, 15 százalékban fehérjét és 5 százalék szénhidrátot, főként a szintén zsírokat tartalmazó avokádót, friss zöld leveles zöldségeket, kevés gyümölcsöt tartalmaz. De nem mindegy, milyen zsírokat és fehérjéket veszünk magunkhoz! Csak azok megfelelőek, amelyek vadakból vagy szabadon tartott, legeltetett, természetes életkörülmények között nevelt állatokból származnak. Ennek megfelelően főként zsírban gazdag ételekből áll össze az étrendem: megeszem a körömpörköltet, a pacalpörköltet, a grillcsirke zsírosabb részét, combját, bőrét avokádóval, baconnal, friss zöldséggel, persze kenyér és más szénhidrát nélkül. Vagy például szeretem a lazacfilét zöldsalátával, a magyaros tojásrántottát szalonnával. Egyáltalán nem eszem viszont gabonaféléket, tejet és tejtermékeket, cukrot és cukros dolgokat – kivéve azt a keveset, ami a gyümölcsben van.”
Ripost7: A természetgyógyászat több szakirányából levizsgázott, hogy másoknak is segíthessen. Sokan felkeresik?
R. F.: „Igen. Ha megértjük, hogyan működik a szervezetünkben a sejtek energiatermelése, ha tudjuk, hogy amit eszünk, azzá leszünk, ha megérezzük, mennyivel több energiánk lesz, és megtapasztaljuk a szervezet öngyógyító folyamatainak a beindulását, és átlépünk azon a bizonyos csodakapun, akkor azt mondjuk: megéri. Nem könnyű, nem is kell és nem is lehet egyik pillanatról a másikra átállni, jobb a fokozatosság, mindenkinek a maga ütemében. Aki hozzám fordul, annak tudok segíteni ebben. A ketogén életmódnak már nagy nemzetközi szakirodalma van. Tudományos háttere az a Nobel-díjas biokémiai felfedezés, ami leírta az ATP-szintézist, a sejtek mitokondriumában lévő nanomotorok működését. A szakácskönyvemben figyelembe veszem a legújabb biokémiai kutatási eredményeket.”
Ripost7: Ön mozgásszervi betegségekkel, kiropraktikával is foglalkozik. Van összefüggés a táplálkozás és a mozgásszervek egészsége között?
R. F.: „Nagyon is! Gyakori, hogy az izmokban jelentkező görcsök azt jelzik, hogy a mitokondriumok ott nem képesek elegendő ATP-t, azaz energiát termelni. Ha ezeket a görcsöket például kiropraktikával megszüntetjük, a sejtek újraélednek, ismét elkezdenek jól működni. Csökkentett deutérium- és alacsony oxaláttartalmú ételek fogyasztása mellett az egész szervezet jobban működik. Az a szerencse, hogy a kettő többnyire együtt van, az alacsony deutériumtartalmú ételeknek általában az oxaláttartalmuk is alacsony. Nagyon fontos, hogy ezekről az összefüggésekről az emberek tudjanak. Több év kutatómunka és tanulás vár még rám, hiszen a Kalifornia Egyetemen folytatott tanulmányaimat követően az Amszterdami Vrije Egyetem képzésében veszek részt, így remélhetőleg hamarosan megszerezhetem a kutatódoktori (PhD) diplomát a szubmolekuláris orvoslás, deutenomika területén, az artistaművész-diplomám mellé, ezáltal részt vehetek nemzetközi kutatásokban és saját fejlesztéseim is lesznek, amik hozzájárulhatnak az egészségtudatos szemlélet elterjedéséhez.”
Ripost7: Az ön korában az artisták általában már nyugdíjba vonulnak vagy polgári foglalkozást választanak. Meddig láthatjuk még a Rippel Brotherst?
R. F.: „Erősebbek és ügyesebbek vagyunk, mint 20 évvel ezelőtt, és szuper egészségesek, addig szeretnénk folytatni, amíg bírjuk. Egyre újabb dolgokba kezdünk bele! Rippel OviCirkusz néven terjesztjük a sport- és művészetprogramot, hogy felkeltsük a gyerekek mozgás iránti igényét. Óvodákba járunk, ahol az összpontosítást, figyelmet, koncentrációt fejlesztjük és speciális mozgásformákat mutatunk a gyerekeknek, akrobatikus egyensúlygyakorlatokat, a cirkusz, a torna és a jóga elemeiből összegyúrt mozgásokat, amikre nagyon vevők a kicsik, ráadásul bizonyíthatóan koncentráltabbá teszi őket.”
Ripost7: Az artistaiskolájukban nincs korhatár. Mennyi idős a legfiatalabb és mennyi a legidősebb diák?
R. F.: „Annyi az elvárásunk, hogy a gyerek legyen szobatiszta, rendelkezzen önkontrollal és tudja nélkülözni a szülőt a foglalkozás idejére. A fiam 3 éves kora óta jár. A legidősebb tanítványunk egy 65 éves nagymama volt, akinek a bakancslistáján szerepelt, hogy megtanul szaltózni. A továbbképzős artistáink általában 16–35 év közöttiek. Igyekszünk mindenkinek megtalálni azt, amihez érzéke van, amiben jól mozog, és azt fejleszteni.”
Ripost7: A koronavírus-járvány elkerülte?
R. F.: „Igen, és más betegségek is. Csak azért tudtam róla, mert érintettek a lezárások és a környezetemben volt egy-két beteg. Magam miatt nem aggódtam, hiszen tökéletesen működik az immunrendszerem.”
Ripost7: Van még a táplálkozáson és a mozgáson kívül más módszere is az egészsége megőrzésére?
R. F.: „Sok biohacking eszközt használok, de ha az egyiket kiemelném, akkor a Buteyko-légzés lenne az. Többnyire csak az orromon át lélegzem, hiszen a légzés nagyon fontos pillére az egészségnek, megnő a vitálkapacitás és az erőnlét. Ezenkívül alacsonyan tartom a stresszfaktort és időben lefekszem aludni. Nagyon jó érzés, hogy megbízhatok a testemben és a lelkem is rendben van.”