RETRO RÁDIÓ

Így spórol a budapesti baloldal

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 25. 09:00

Leszerelik a kukákat, kirúgják a dolgozókat, spórolásra kérik a budapestieket, miközben fűtik a pálmafáikat, tengerben lovagolnak és Floridában vesznek házat.

Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes arra kéri a fővárosiakat, fűtsenek, hűtsenek, autózzanak kevesebbet. A baloldali budapesti városvezetés ugyanis csatlakozik a Városok Energiatakarékossági Sprintje elnevezésű projekthez, aminek lényege, hogy az embereket rábírják: kevesebb energiát fogyasszanak. Erről persze a fővárosiakat nem kérdezték meg.  Tüttő Kata a legnagyobb fogyasztású fővárosi tulajdonú cégek közé sorolta a közműcégeket, a távfűtést említette példaként, ahol igazán lehetne spórolni. Rögtön hozzátette azonban: a tömegközlekedésen, az üzemanyagon is sokat lehetne spórolni. Felkérte a budapestieket: ki-ki gondolja át, hogyan tud egy kicsivel kevesebb energiát fogyasztani az autóhasználat mérséklésével, az otthoni fűtési, hűtési, főzési szokások újragondolásával.

Tüttő Katát nem zavarja a belvárosi dugó, lovon jár a tengerben. Fotó: Facebook

Hozzátesszük: ő maga példát is mutatott tavaly nyáron: az autóról átnyergelt a lóra. Igaz, nem Budapesten, hanem a tengerben lovagolt, az mégiscsak kellemesebb, még ha méregdrága szórakozás is. Nem baj, majd a fővárosiak összespórolják a rávalót.

Akárcsak Horváth Csabának a pálmafái fűtésére. Az MSZP-s politikus ugyanis budai luxusvillája udvarán egész télen fűtött két pálmafát, hogy nyáron majd déli hangulatban élvezhesse a luxusmedencéjét. Így él a budapesti luxusbaloldal! A jó idő beköszöntével persze levette pálmafáiról a távirányítóval fűthető üvegházakat. A vesztegetési pénzek elfogadásának gyanújába keveredett zuglói polgármester egzotikus növényeiről több képet is eljuttattak a Metropolhoz a szocialista párt legbelsőbb köreiből. Mint kiderült, a növények feltehetően a Távol-Keletről származnak. Erre a ritka pálmafajtára tízmilliót is elkölthetett a vesztegetéssel gyanúsított szocialista politikus… Ez aztán a spórolás!

Fűtötték a pálmafákat, a jó idő beköszöntével aztán levették a burát. 

És ha már a közműcégeknél tartunk, ahol Tüttő Kata szerint sokat lehetne spórolni: a Gyurcsány-fióka, Karácsony Gergely kedvenc cégvezére is példát mutat! Mártha Imre rendszeresen posztol képeket luxusnyaralásairól. Februárban például floridai birtokán pihente ki a fáradalmait, márciusban meg kiruccant Arábiába, hogy az egyik legdrágább luxusszállodában, Abu-Dzabiban, az elnöki palota mellett található St. Regis hotelben megint csak nyaraljon egyet. Barátnőjét elvitte egy jachtutazásra is a mesés Mexikói-öbölbe.

Mártha Imre drága óráival, luxus életmódjával kérkedik, ami egyre inkább bosszantja beosztottait

Miközben a budapesti közműcégek teljhatalmú ura kérkedik sokmilliárdos vagyonával, a városvezetés Budapest lakóin és a melósokon spórol: leszerelik szemeteskukák ezreit és BKK-automaták tucatjait, és a közműcégektől kirúgnak egy csomó embert, köztük egy háromgyermekes édesanyát is, akit, mint arról a Metropol megrázó riportban beszámolt, még meg is aláztak…

Hát így spórol a budapesti baloldal!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.