5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Sokkoló: nyolcmillió forintot felejtett egy utas a buszon

Sokkoló: nyolcmillió forintot felejtett egy utas a buszon
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 05. 08. 18:00

Eláruljuk, hogy ért véget a történet.

Ki tudja, mi járhatott annak az utasnak a fejében, aki egy táskában 8 millió forintot felejtett a Volánbusz egyik járatán. Őszintén, ha te utaznál ennyi pénzzel, egyfolytában rajta tartanád a kezed, és ha valaki csak közelítene hozzád, már akkor is fölvennéd a rendőrségtől eltanult sün-alakzatot, nem igaz? Egy biztos, a szerencsétlenül járt utas ott felejtette a vagyontérő csomagját a távolsági járaton. Mire rájött, hogy a pénze hiányzik, a sárga busz már rég elporzott. 

Fotó: Volánbusz

Csodák csodájára a hatalmas összeg mégis visszatalált hozzá, hála a Volánbusz dolgozóinak. A férfi a rendőrséghez fordult segítségért, és ugyanígy tett a busztársaság is, így futottak össze a szálak 

– árulta el a Ripost-nak Lőcsei Virág, a Volánbusz kommunikációs igazgatója a pár évvel ezelőtti történet csattanóját. hozzátéve, hogy a becsületes megtaláló sofőrnek a cég köszönetet mondott. 

Ez a 8 millió forint volt egyébként a legkirívóbb azok között a holmi között, amit az emberek a Volánbusz járatain felejtettek. A többség táskát, telefont, pénztárcát, bankkártyát, iratokat, könyveket, ruhadarabokat, szemüveget, esernyőt és bizsukat felejtenek az utasok a járműveken vagy a várótermekben

Fotó: MÁV

Tavaly közel 7500 talált tárgyat adtak le a vasúttársaság és 5000-et a busztársaság részére. Előbbiek közül több mint 4000, utóbbiak közül pedig 3000 került vissza a gazdájához. Az elveszett tárgyakat általában a vonatokon és buszokon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók, sofőrök, a takarító személyzet vagy az utasok találják meg, így kerülnek az állomások forgalmi irodáira, ahol azokat nyilvántartásba veszik. 

A beazonosítható bankkártyákat és okmányokat eljuttatják a kibocsátó banknak, illetve a kiállító hatóságnak. A többi tárgyat a megtalálása helyén 8 napig őrzik, azt követően a kijelölt gyűjtőhelyeken még 90 napig átvehetők. Ha ennyi idő alatt sem jelentkezik a gazdájuk, akkor nyilvános árverésre bocsátják őket. A romlandó élelmiszereket persze csak rövid ideig tárolják, és ha senki sem keresi, megsemmisítik.

Pénzt jellemzően nem magában, hanem valamilyen egyéb tárggyal (kabáttal, táskával, tárcával) együtt adnak le. Ha a tulaj 1-2 napon belül nem kerül elő, akkor a pénzt jegyzőkönyv kiállításával nyilvántartásba veszik. Azok az összegek, amiket végül nem tudnak visszaadni, a Polgári Törvénykönyv alapján a magyar államra szállnak.

Májustól közös adatbázisba kerültek a MÁV-Volán-csoport vonatain és autóbuszain, valamint az állomásokon elhagyott tárgyak, amelyek tulajdonosai az éjjel-nappal elérhető MÁVDIREKT-nél érdeklődhetnek. A visszaszolgáltatás a tárgy jellemzőinek megadásával és annak azonosítását követően lehetséges.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.