Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.05.17.
Módosítva: 2022.05.17.

Erre készülj, ha taxit fognál a fővárosban

Minden eddiginél nagyobb, közel 35 százalékos taxis tarifaemelés lépett életbe a fővárosban május 9-től. A Metropol megkérdezte a taxisokat az első napok tapasztalatairól, és kiszámolta, mit is jelent mindez a mindennapi életben.

Szerző Ripost

Drágább lett a taxival való közlekedés, és ez egyelőre meg is látszik a fuvarok számán: a budapestiek jóval kevesebben taxiznak. A 35 százalékos emelésre azonban szüksége volt az ágazatnak, mivel utoljára 2018-ban volt tarifaemelés, miközben a koronavírus alatt rengetegen hagyták ott a pályát. Míg 2019-ben több mint 7000 taxi rendelkezett fővárosi droszthasználati engedéllyel, addig ez a szám idén már csak 5000 volt. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az év elején a taxisok bevétele általában nem volt elegendő a vállalkozásaik fenntartásához.

Fotó: Nagy Zoltan / Metropol

Egyelőre kevesebb a fuvar

A megemelt tarifákkal kapcsolatos tapasztalatokról a Metropol Metál Zoltánt, az Országos Taxis Szövetség elnökét kérdezte.

„Az első napok számai alapján elmondható, hogy érezhető egy 10-20 százalékos fuvarszámcsökkenés. Azonban számítottunk erre, mivel az elmúlt évtizedekben egy-egy tarifaemelést követően is hasonló volt a visszaesés” – árulta el az Országos Taxis Szövetség elnöke, de hozzátette: arra számít, hogy a taxizási kedv 1-2 hónap alatt visszaáll majd.

A taxisok költségei is emelkedhetnek

A következő időszakban két lehetőség várhat a taxisokra: vagy megemelkednek a taxis cégek felé fizetendő díjaik, vagy versengeni fognak értük a cégek.

„Egy-egy tarifaemelés után a fuvarszervezők (a taxisokat tömörítő, nekik címeket közvetítő cégek) is szeretnének valamennyi szolgáltatási díjemelést érvényesíteni. Erre számítaniuk kell a velük szerződésben álló taxisoknak. Ezek az emelések azonban igen változóak lehetnek” – mondta Metál Zoltán, aki szerint még akár az is előfordulhat, hogy végül a fuvarszervezők fognak versenyezni a taxisokért, mivel jelenleg nincsenek elegen a szakmában.

Az utasok is megértőek az emeléssel kapcsolatban

A kevesebb fuvar ellenére úgy néz ki, hogy összességében segített a sofőrök helyzetén a tarifák megemelése.

„Az eddigi visszajelzések alapján a taxisok többsége elégedett a bevételeik növekedésével, mivel az eddigi veszteségeiket ez kompenzálja. Ugyanakkor az is érdekes hogy az utasok elfogadták és megértették a díjemelés mértékét” – összegezte az elnök.

20-30%-kal kevesebb az utas

Sanyi: „20-30 százalékkal kevesebb szerintem az utas. Ezt még meg kell szokni az embereknek, mert sok a törzsutas, akiket minden nap hívtak. Azt tapasztaljuk, hogy több törzsutas már nem hív. Egyébként senki nem lepődött meg az árakon. Hétfőn még nem éreztem a változást, de kedden már igen.”

Fotó: Nagy Zoltan / Metropol

Sándor: „A kisebb fuvarok konkrétan eltűntek. A nagyobbak, azaz az állandó megrendelők örülnek neki. Én azt tapasztalom, hogy mindenki boldog attól, hogy könnyebb autót kapni. 2018 óta nem volt áremelés, és részben emiatt úgy érzem, pozitívan fogadják az emberek. Nekem majd csak a hónap végén derül ki, hogy jobban jártam-e, és hogy mennyivel emelkednek a költségeim.”

Fotó: Nagy Zoltan / Metropol

Átlagosan több mint 1100 forinttal több egy fuvar

A főtaxi.hu oldalán található útdíjkalkulátorral az emberek naprakészek lehetnek az utazásuk idejével, illetve árával. A kalkulátor segítségével összehasonlította a Metropol egy korábbi cikkében említett próbautazások régi árát és az új, 35 százalékkal megnövekedett tarifát.

Egy késő esti buliból hazafelé a Gozsdu-udvartól a kispesti Wekerle-telepre

Korábbi útdíj: 3459–4227 forint, 22 perc. – Mostani: 4681–5722 forint, 21 perc.

Baráti sörözés után irány Buda: utazás a Gozsdu-udvartól a Bécsi útra

Korábbi útdíj: 2641–3227 forint, 18 perc. – Mostani: 3863–4722 forint, 19 perc.

Egy idősebb hölgy rosszul lett a Wesselényi utcában, és el akar jutni a János Kórházba

Korábbi útdíj: 2729–3336 forint, 17 perc. – Mostani: 3600–4400 forint, 16 perc.

A balatoni nyaralásról hazatérő csepeli lakos a Déli pályaudvarról szeretne hazataxizni

Korábbi útdíj: 3888–4752 forint, 19 perc. – Mostani: 5281–6455 Ft forint, 19 perc.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek