Létrehozva: 2022.04.03.

Videón, ahogy egy taxi telibe trafál egy motoros futárt

Az áldozat kamerája rögzítette a balesetet.

Szerző Ripost

Dzsamal, aki csomagokat kézbesít, kétkerekűjével szinte állandóan úton van. Talán nem túlzás azt mondani, hogy állandóan veszélyben is, hiszen az autósok nem nagyon kezelik egyenlően nyeregben ülő társaikat. Ezért aztán mindig be van kapcsolva a fejkamerája, hogy rögzítse az ilyen eseteket, és kollégáit is erre bíztatja. Sőt, egy Youtube-csatornát is létrehozott Egy futár élete címmel, hogy másokkal is megossza tapasztalatait. 

Ezúttal egy barátja járt pórul, akit egy taxis nem engedett el a XI. kerületi Alsóhegy utca és Karolina út lámpás kereszteződésében, hiába volt zöld a jelzése

Az UV-zöld esőkabátom biztos elvakította, azért nem vett észre és nem fékezett

– viccelődött a szerencsétlenül járt Gergő a posztjában. Megtehette, mert ezúttal egy brutális zúzódással és néhány lila folttal megúszta. De maga is úgy értékeli, hogy ez egy csoda. 

Merthogy nem ez az első ilyen felkavaró videó ezen a csatornán. Ugyanitt jelent meg az a felvétel, amelyen egy civil járgány szállt bele egy rendőrkocsiba, amely a Ferenciek terénél feltorlódó autósor miatt beragadt a keresztbe menő sorok közé. 

Jellemző, hogy a felvétel tanúsága szerint egyedül a kerékpáros és motoros futárok álltak meg segíteni. Később a Gyermekmentő Alapítvány éppen arra járó mentőorvosa is beszállt a segítségnyújtásba.

 

origo.hu

Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála