Létrehozva: 2022.05.31.

1979 előtt születtél? Akkor védett vagy a majomhimlő ellen, mutatjuk, miért

Sokan megnyugodhatnak, ők korukból adódóan minden bizonnyal védettek.

Szerző Ripost

A feketehimlő elleni oltás véd a majomhimlő ellen is. Legalábbis nagy eséllyel. Magyarországon 1979-ig volt kötelező ez az oltás,  az Egészségügyi Minisztérium 1980 elején függesztette fel - először csak ideiglenesen -  a 18 hónapos gyerekek oltását, de ez akkor még néhány afrikai és ázsiai országban egy ideig kötelező volt, erre felhívták az utazók figyelmét. Ma már sehol nem kötelező.

Fotó: Kovács Tamás

Az 1979 előtt születettek több mint 90 százalékos valószínűséggel védettek, ők biztosan megnyugodhatnak.  Ugyanakkor Európában az enyhébb változata terjed a vírusnak, aminek csak 1 százalék körüli a halálozási rátája, tehát nincs ok a félelemre. 

Fotó: MTI

 A jelenlegi majomhimlő esetek nem új világjárvány kezdetét jelentik, ezt a német egészségügyi miniszter, Carl Lutherbach is kihangsúlyozta. Kiderült: a  jelenlegi fő kockázati csoportot a homoszexuális férfiak jelentik. A vírus azonban más csoportokat is érinthet. A majomhimlő fertőzés általában szoros érintkezés és szennyezett anyagok révén lehetséges. 

 

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

magyarnemzet.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

magyarnemzet.hu

Keményen nekiment Szijjártó Péter a szélsőbaloldali aktivista támogatóinak + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Békemenet lesz június 1-jén

INSIDER

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről

INSIDER

Lehallgat a Google, a szakértő elárulta, hogy védheted ki!

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra Program és a gyógyszerészkamara