Orbán Viktor új gazdasági programot hirdetetett: megfizethető lakhatás, egymilliós jövedelem, munkáshitel

POLITIK
Létrehozva: 2022.04.01.

64 évet késett a vonat

Idén újraindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz.

Szerző Ripost

Az évszázadok óta létező, ám a kommunista Romániában majdhogynem tiltott csíksomlyói búcsú a román diktátor, Ceaucescu bukása után az erdélyi magyarok és székelyek mellett az anyaországi magyarok és a világ magyarságának ökumenikus találkozójává vált, ahová évről évre százezrek zarándokolnak el.

A Mária ünnepre gyalog, szekéren, lóháton, autóval, busszal érkeztek azelőtt a hívők. A vonat sokáig hiányzott a közlekedési eszközök közül, holott ennek kapacitása a legnagyobb. 2008 pünkösdjén a szent koronás címerrel díszített kultikus Nohab mozdony vezetésével indult Magyarországról az első zarándokvonat, a Székely Gyors. 1944 óta ez volt az első magyar személyvonat, amely eljutott az ezeréves határra. Ezért mondták akkor az ottani székelyek: „késtetek 64 évet!”

Fotó: Ripost

Azóta minden évben nekivágtak az ezer kilométeres útnak, ám az utóbbi két év a koronavírus-járvány miatt kimaradt. Idén azonban ismét összeállítják a csaknem fél kilométer hosszú szerelvényt, amely össznemzeti zarándokvonat néven a budapesti Keleti pályaudvaron egyesíti a Dunántúlról érkező Csíksomlyó expresszt és a fővárosból induló Székely gyorsot, hogy együtt haladjanak tovább Erdély szíve felé.

Szimbolikus hely a Keleti pályaudvar. Az elmúlt egy hónap alatt a magyar vasúttársaság 200 ezer ukrajnai menekültet szállított már ide 

– mondta el a zarándokvonat indulását beharangozó sajtótájékoztatón a MÁV-Start vezérigazgató-helyettese. Kormányos László hangsúlyozta, hogy a vasút helytállt a koronavírus-járvány idején is, és a mostani nehéz időszakban is erején felül teljesít. 

Fotó: Ripost

Ma a legfenyegetőbb kérdés és ezért a választásoknak is a legnagyobb tétje az, hogy béke lesz vagy háború. A magyar kormány mindent megtesz, hogy a háborúból kimaradjunk. Semmilyen módon nem támogatunk olyan intézkedést, amely az országot és a nemzetet – mert a nemzetrészek is hasonlóan érintettek – belesodorja a háborúba. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarság fizikai léte ne kerüljön veszélybe és kitartson a szülőföldjén

– emelte ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János hozzátette: az elmúlt bő tíz év talán legnagyobb ajándéka, hogy a kormány meg tudta erősíteni a nemzeti összetartozás érzését a Kárpát-medencében. 

Fotó: Ripost

Nemcsak oktatási, gazdasági és kulturális értelemben egységes a magyar nemzet, hanem ünnepeiben is. Ilyen ünnep a csíksomlyói búcsú és a nemzeti összetartozás napja is, amelyek idén éppen egy napra esnek, június 4-ére

− hívta fel a figyelmet az államtitkár. Ráadásul idén van a Tamási Áron-emlékév is a 125 éve született íróra emlékezve, aki a teljes magyar irodalom egyik legnagyobb és legolvasottabb alkotója. 

A zarándokvonatot ezért egy Tamási Áron nevével és portréjával, valamint szülőfalujának, Farkaslakának a látképével felmatricázott MÁV-mozdony húzza majd, amely június 3-án indul és 6-án, pünkösdhétfőn érkezik vissza Budapestre. Menet közben végig népzenészek játsszák majd mindig annak a tájnak a zenéjét, ahol a vonat éppen áthalad. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján Erdély magyarlakta településein ezrek köszöntik majd a zarándokokat, akiket székely családoknál szállásolnak el.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek