
A NATO-tagországok szakminiszterei kimondták: mindent meg kell tenni, hogy a katonai szövetség ne legyen részese az orosz-ukrán konfliktusnak, ezért a NATO mint szövetség nem szállít fegyvereket ebbe a háborúba. Erről Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt brüsszeli tárgyalásai után.
Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: a tagországok szakminiszterei kimondták, mindent meg kell tenni, hogy a NATO ne legyen részese a háborúnak, ezért a NATO mint szövetség nem szállít fegyvereket ebbe a háborúba. Azt is leszögezték, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy a háború ne terjedjen Ukrajnán túlra. Ezért a kommunikációs csatornákat Oroszországgal fenn kel tartani annak érdekében, hogy elejét lehessen venni bármilyen félreértésnek vagy visszafordíthatatlanul tragikus hatású döntésnek - közölte.
Mi, magyarok mindenkinél erősebben békét akarunk és azt, hogy ez a háború minél előbb véget érjen. A legfontosabb feladat most az, hogy megvédjük Magyarországot és a magyar emberek biztonságát
- fogalmazott a külügyminiszter, aki azt is kiemelte, hogy a magyar honvédség meg tudja védeni Magyarországot, további erőkre nincs szüksége.
Az élő bejelentkezés felvétele 3.40-nél kezdődik:
Szijjártó Péter kijelentette: a háborús helyzet Ukrajnában egyre súlyosabb és az ebből fakadó biztonsági kockázatok is megnövekedtek. Ilyen helyzetben megfontoltságra, felelősségre, józan észre, stratégiai nyugalomra van szükség és szavai szerint az sem baj, ha a döntéshozók tapasztalattal rendelkeznek a válságkezelés terén. A felelőtlen nyilatkozatok nagyon veszélyesek tudnak lenni, ezért azokat el kell kerülni - figyelmeztetett.
Nekünk, magyaroknak mindent meg kell tennünk, hogy elkerüljük, hogy belekeveredjünk, vagy bárkik belekeverjenek bennünket ebbe a háborúba. Ezért sem katonát, sem fegyvert nem küldünk a háborúba és nem engedjük át a területünkön a halált okozó fegyvereket sem Ukrajna irányába. Mindez veszélybe sodorná Magyarországot, a magyar emberek életét
- hangsúlyozta, hozzátéve, hogy most az a legfontosabb, hogy továbbra se szülessen olyan döntés vagy nyilatkozat, amely a NATO és Oroszország közötti konfliktushoz vezethetne.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: Magyarország energiaellátása rendben zajlik, a földgáz- és kőolajszállítások a vonatkozó szerződések szerint történnek. Szerbia felől a gázvezeték kihasználtsága folyamatosan emelkedik, a megszokottak szerint érkezik gáz Ausztria felől is, valamint zavartalan a Magyarországon keresztüli földgáztranzit is.
Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy a harmadik evakuációs csoport tagjai már Ungváron vannak, és zajlik az ideiglenes nagykövetség előkészítése Lvivben. A határhelyzetet illetően elmondta, a forgalom kezelhető az Ukrajna és Magyarország közötti átkelőkön, és az unión kívüli országok állampolgárainak hazatérése a magyarországi repülőterekről is zavartalan.






