
Márciusban is minden héten lesznek oltási akciónapok.
A beoltottak száma 6 397 806 fő, közülük 6 176 649 fő a második, 3 823 111 fő a harmadik, 227 541 fő már a negyedik oltását is felvette.
2632 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 809 917 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 54 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 549 emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 641 256 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 124 112 főre csökkent. 2617 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 118-an vannak lélegeztetőgépen - írja a koronavírus.gov.hu.

A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk, ezért kormány kivezette a járványügyi korlátozásokat és megszűnt a maszkviselési kötelezettség. Az oltás továbbra is folyamatosan elérhető és márciusban is minden héten folytatódnak az oltási akciónapok a kórházi oltópontokon.
Az oltásra továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség. A kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét mindenkinek, aki élni szeretne az oltás lehetőségével. Az oltás felvétele a kórházi oltópontokon, a házi orvosoknál és a házi gyermekorvosoknál továbbra is lehetséges.
A regisztrációs és az időpontfoglaló honlap folyamatosan nyitva áll, márciusban is minden héten lesznek oltási akciónapok. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/marciusban-minden-csutortokon-penteken-es-szombaton-oltasi-akcio
A világon 449 742 231 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 014 742 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai alapján.
A sikeres védekezésnek és a magas átoltottságnak köszönhetően a járvány ötödik hulláma leszálló ágban van, csökken a kórházi ellátást igénylő betegek száma, így az egészségügyi szolgáltatások is visszatérhetnek a normál működésükhöz. Az új koronavírusos betegek ellátását az erre kijelölt kórházak végzik, a járvány miatt halasztott műtéteket és kezeléseket a kórházak folyamatosan végzik, és emellett továbbiakban is biztosítják az kórházi oltópontok működését.
Az oltási akciónapokon előzetes időpontfoglalás nélkül is fel lehet venni az oltást, de aki jobban szereti, ha előre lefoglalt időpontja van, az továbbra is tud online időpontot foglalni a kórházi oltópontokra. Az időpontfoglalót az érvényes regisztrációval rendelkezők tudják használni, ők akár az első, akár az elmaradt második, vagy akár harmadik és negyedik oltásra is tudnak időpontot foglalni. A vírus az oltatlanokra a legveszélyesebb, ezért őket továbbra is arra kérjük, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást.

Az online időpontfoglaló elérhetősége: www.eeszt.gov.hu
Kik használhatják az időpontfoglalót?
Az időpontfoglalót csak az oltásra regisztráltak tudják használni, közülük is csak azok, akiknek a regisztrációja már érvényesítve van, tehát a regisztrációkor megadott adataikat már ellenőrizték. Itt ellenőrizheti, hogy az Ön regisztrációja milyen státuszban van: https://vakcinareg.neak.gov.hu/regisztracio/. Ha még nem regisztrált oltásra, akkor megteheti a vakcinainfo.gov.hu honlapon.
Az időpontfoglalóban minden oltható korosztálynak lehet időpontot foglalni, tehát már 5 éves kortól. Az érvényesített regisztráció után, szüleik az ő számukra is tudnak online időpontot foglalni. A z 5-11 évesek oltása Pfizerrel, a 12-17 évesek oltása Pfizerrel és Modernával történhet.
A Magyarországon élő TAJ számmal nem rendelkező regisztrált külföldieknek és a TAJ számmal nem rendelkező külhoni magyar állampolgároknak is elérhető az időpontfoglaló rendszere.
A megerősítő oltás azoknak ajánlott, akik második oltásukat már több mint 4 hónapja kapták meg.
Az időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet időpontot foglalni. Tehát így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta. Számukra az időpontfoglaló ugyanazt a vakcinát ajánlja fel amellyel az első oltás is történt.
Az időpontfoglaló kezelése
Az időpontfoglaló kezelése nagyon könnyű, a TAJ-szám és születési dátum megadásával tudnak belépni a regisztráltak. Majd kiválaszthatják, hogy melyik napon, hány órakor, melyik településen és ott melyik kórházi oltóponton szeretnék megkapni az oltást. Fontos tudni, hogy mindenki csak egy foglalást tud végezni és a véglegesített foglalás már nem módosítható. A foglalásnál érdemes arra is gondolni, hogy a második oltást is ugyanazon a kórházi oltóponton fogja megkapni, ahol az elsőt. A regisztrált az időpontfoglalásról visszaigazoló emailt, sőt az oltás előtti nap emlékeztető emailt is kap. A foglalás visszaigazolása ki is nyomtatható.
Hozzájáruló nyilatkozat védőoltáshoz
Kérjük, hogy a lefoglalt időpontban pontosan jelenjen meg! Az oltásra vigye a személyi igazolványát, a TAJ-kártyát, a kitöltött és kinyomtatott hozzájáruló nyilatkozatot, és lehetőleg a kinyomtatott foglalási visszaigazolást. A 18 év alattiaknak szülői hozzájárulási nyilatkozatot is kell vinniük.
Hozzájáruló nyilatkozat védőoltáshoz - Kérjük, töltse ki és vigye magával védőoltásra!
Hozzájáruló nyilatkozat 3. oltáshoz
Hozzájáruló nyilatkozat 4. oltáshoz
Szülői hozzájáruló nyilatkozat védőoltáshoz 12 és 18 év közötti személyek részére
Szülői hozzájáruló nyilatkozat 3. oltáshoz 12 - 18 éves személyek részére
Szülői hozzájáruló nyilatkozat védőoltáshoz 5 és 11 év közötti személyek részére
Ahogy a mai Kormányinfón is elhangzott, a kormány arról is döntött, hogy jövő hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség, ez természetesen a kórházakra nem vonatkozik.
Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere mentesítette a koronavírusos betegek ellátása alól azokat a kórházakat, ahol a koronavírusos betegek ellátására elkülönített ágyszám 50% alatt van.
A koronavírusos betegek ellátását az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakmai irányítása alatt működő Országos Kórházi Főigazgatóság az irányító intézmények bevonásával a szükségletekhez igazodva rugalmas kapacitástervezéssel osztja fel az irányítási egységbe rendelt kórházak között.
Az enyhítés az Országos Mentőszolgálatra nem terjed ki, a betegszállításban továbbra is minden mentőegységnek részt kell vennie.






