Egy kijevi bunkerben hozta világra gyermekét egy ukrán nő - „ Azt mondtam neki, te egy új ukrán vagy"

A 32 éves Viktoria egy kijevi kórház földalatti menhelyén, egy bunkerben adott életet első gyermekének – írja a The Guardian. A fiatal édesanya így mesélt a történtekről:

„A háború második napja volt. Nagyon ideges voltam, hallottuk a robbanásokat. Imádkoztam, hogy megszülhessem a gyermekemet. Elkezdtem a házunkat kitakarítani, készülve a baba érkezésére, de még amikor elkezdődtek a fájások, akkor sem akartam elhinni, hogy pont a háború alatt adok neki életet". 

Viktoria és férje a robbanásokat hallva félelemmel telve indultak a kórházba. Az üres városon áthajtva úgy érezték, mintha egy ijesztő filmet látnának.

Amikor megérkeztünk, minden lámpa le volt kapcsolva, mert a kórházi személyzet félt a bombázástól. Találkoztunk az orvosommal, aki megmutatott nekünk egy kényelmes és színpompás szobát. De két órával később meghallottuk a szirénákat. Rettentően hangos volt. Szürreális volt kinézni az ablakon, látni a gyönyörű gótikus építészetet és közben hallani a szirénákat. Várandósan jógázni jártam, szülésfelkészítő tanfolyamra, arra készültem, hogy gyöngéd szüléssel hozom világra a gyermekemet. De egyáltalán nem ilyen lett

- fogalmazott az anyuka.

Egyszer csak az orvos kérésére mindenki  a kórház menhelyére sietett. 

"Kitört a pánik, ahogy az emberek rohanni kezdtek. Én viszont még a nadrágomat sem tudtam felvenni, mert annyira fájdalmas volt. Amikor beléptünk a menhelyre, megdöbbentünk. A szovjet időkben épült, nem volt karbantartva, omladozott a vakolat, nedves és nagyon hideg volt. Egy kis helyiség volt számunkra kialakítva, amin nem volt még ajtó sem, csak egy zuhanyfüggöny választott el minket egy másik résztől, ahol vagy ötvenen voltak. Nem volt orvosi technológia, csak egy nőgyógyászati szék. Próbáltam oda se nézni, és abban reménykedtem, hogy hamarosan visszamehetek a kórházba. Aztán elfojt a magzatvizem. Az orvosom rám nézett és azt mondta: „Rendben, akkor itt szülünk, túl veszélyes lenne várni. De abban a pillanatban bennem nem volt félelem. Bíztam az orvosomban, az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam, hogy a karomban tarthassam a kisfiam és érjen véget a fájdalom.”

A kisfiú a Fedor nevet kapta.

"Fekete hajával pont úgy nézett ki, mint a férjem, aki elvágta a köldökzsinórt. Ahogy a kezemen tartottam Fedort, annyira finom és meleg volt. Csak azt éreztem, hogy elönt a  boldogság, a szeretet és teljesen misztikus érzések. Miközben a bunkerben a karjaimban tartottam őt, azt mondtam neki: "Szerencsés vagy, különleges vagy, Ukrajnában születtél, egy új ukrán vagy".

Most minden reggel kicsit korábban kel, csak hogy csodálhassa alvó gyermekét

"Olyan, akár egy kis angyal... Azt remélem, hogy a kisfiam ezt a háborút csak történetekből fogja ismerni és soha nem fogja megtapasztalni, hogy milyen ezt a valóságban átélni. Nem akarom, hogy megtudja, milyen az igazi háború. A háború ellenére Fedor annyi szeretetet, boldogságot és kedvességet hozott az otthonunkba. Gondoskodunk róla, és ez boldoggá tesz minket. Békéért imádkozom és remélem, eljön. Fedor egy új kis ukrán és egy új Ukrajnában kellene felnőnie".