
A 16 éves Ksiusha Kijevből indult Magyarországon keresztül Franciaországba.
A 16 éves Ksiusha Kijevből indult Magyarországon keresztül Franciaországba. Az út során Barabáson egy menekülteket segítő ideiglenes szálláson vett pihenőt, ahol gyorsan dolgozni kezdett. Az angolul nagyon jól beszélő Ksu ugyanis is gyorsan beugrott tolmácsnak erre a félnapra.
„Ez egy érdekes szituáció volt. Ma léptük át a határt és most itt eltöltünk egy kis időt, hogy megvárjuk a barátainkat. Rájöttem, hogy addig tudok itt segíteni, fordítani”– mesélte a legnagyobb természetességgel a fiatal lány, aki mindössze csak segíteni szeretett volna egy keveset.

„Nem vagyok önkéntes, vagy valami ilyesmi. A magyar önkéntesek nagyon sokat segítettek az ukránoknak és nagyon hálás vagyok emiatt. Szerintem ez egy óriási nagy segítség nekünk, szóval, ha ebből valamennyit vissza tudok adni, akkor visszaadom” – ismerte el a Metropolnak Ksiusha, aki egyébként saját maga is nagyon nehéz pár napon van túl.
Mint mondta Lengyelországba mennek, ahonnan Franciaországba repülnek.
Amikor elhagytuk Kijevet nagyon nehéz volt, mivel az otthonom le lett bombázva. Robbantások voltak. Az orosz hadsereg a civileket lőtte. Próbálom nem elveszíteni a reményt és próbálok erős lenni. Ha tudok, akkor segítek
- tette hozzá a lány, aki négy napja jött el Kijevből.






