Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.03.09.
Módosítva: 2022.03.09.

Nem volt választásuk: Daganatos babájukkal menekül Ukrajnából egy magyar család

Versenyt futnak az idővel a szülők, hogy megmentsék Luca életét. A háborúban már nem tudták vállalni a csöppség kezelését.

Szerző Ripost

Az alig másfél éves aprócska kis Luca megpróbáltatásai már csecsemőként elkezdődtek. A kárpátaljai kislány egy súlyos daganatos betegséggel küzd, múlt péntek óta pedig háborús menekültnek számít.

Tavaly december elején derült ki, hogy Luca kismedencei daganattal küzd, azóta pedig már két kemoterápiás kezelésen is átesett. Luca hetek óta sürgős műtétre várakozik, amit Kijevben végeztek volna el. Ám ez most a két hete tartó orosz-ukrán háború miatt lehetetlenné vált. Szülei nem is haboztak tovább, otthonukat és mindenüket hátrahagyva indultak útnak, futnak versenyt azóta is az idővel, hogy megmentsék kislányukat.

Fotó: Pixabay

„A kislányunk műtétjét nem vállalták, nem is tudták volna vállalni. Muszáj volt eljönnünk” – árulta el az édesanyja, Katalin a Blikknek.

A család Magyarországra érkezve ismét biztonságban érzik magukat, de az igazi megkönnyebbülés számukra, hogy Lucát az orvosok már kezelésbe is vették. Mindhármukat az ukrán mentők szállították el a határig, onnan az Országos Mentőszolgálat munkatársai vitték őket Miskolcra.

„Luca nincs gépekhez kötve, de fennállt a kockázat, hogy az út során belázasodik, ne adj Isten valamije megfájdul. A mentőknek köszönhetőbben lényegesen gyorsabb volt az átkelés, ha magunk indultunk volna el, legalább egy napot autóban ültünk volna. Rengeteg menekült rohamozta meg a határokat, hatalmasak voltak a gyalogos és kocsisorok” – emlékezett vissza hálával megmentőikre Katalin.

„Tegnap voltunk ultrahangon, holnap vár ránk az MRI vizsgálat. Most azt próbálják kideríteni, hogy Luca műthető, avagy szüksége lesz még további kemoterápiás kezelésre. Az otthoniak naponta többször is érdeklődnek felőlünk, de mi biztonságban vagyunk. Most értük imádkozunk” – zárta sorait Katalin.

Így segíthet: Banki átutalással a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján.

Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000

SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: LUCA074

https://www.adomanybank.hu/campaigns/luca-074/

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát