RETRO RÁDIÓ

Ukrajnai háború: a magyar hatóságok hibátlanul kezelik a helyzetet

Ukrajnai háború:  a magyar hatóságok hibátlanul kezelik a helyzetet
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 03. 09. 18:12
Frissítve2022. 03. 12. 21:38

A Nemzetközi Migrációspolitika-fejlesztési Központ szerint a magyar hatóságok hibátlanul kezelik az ukrajnai háború nyomán kialakult menekültválságot.

Michael Spindelegger a beregsurányi Híd Kárpátaljáért segítségponton tett látogatása alkalmával az MTI tudósítójának elmondta: a delegációjuk egyelőre a menekültek fogadásának és ellátásának folyamatát tanulmányozza, annak érdekében, hogy megfelelő segítséget tudjanak nyújtani.

Fotó: Ripost/Bánkúti Sándor

Hangsúlyozta, hogy egyelőre azt tapasztalják, a hatóságok hibátlanul kezelik a helyzetet, illetve a civil szektor és a magánszemélyek is szenvedélyesen dolgoznak a menekültek érdekében.

 Hihetetlen ezt a segítségnyújtást látni, ami szép példája a szolidaritásnak - fogalmazott Michael Spindelegger. A bécsi székhelyű ICMPD világszerte 90 országban működik. Azzal a céllal jött létre, hogy kutatásokat végezzen és projekteket hajtson végre a migrációval kapcsolatos kérdésekben, emellett szakpolitikai ajánlásokat adjon kormányzati szerveknek, valamint kormányközi ügynökségeknek.

Biztonságos, emberséges beléptetés a menekülteknek és soron kívüli kiléptetés a segélyszállítmányoknak, ez jellemzi a magyar–ukrán határátkelőhelyeket – jelentette ki a pénzügyminiszter szombaton Záhonyban, miután látogatást tett a záhonyi határkirendeltségen.

 

Varga Mihály elmondta, Ukrajnából február 24. óta több mint 200 ezer menekült kelt át a két ország közös határszakaszán, a háborús helyzet ellenére a beléptetés nyugalomban és szervezetten zajlik, a cél pedig az, hogy az érkezőket minél humánusabban és gyorsabban be tudják léptetni Magyarországra.

A tárcavezető emlékeztetett, Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik, amelyben komoly szerepet kapnak a határokon szolgálatot teljesítő pénzügyőrök. A magyar vámhivatal rögtön a konfliktus első napján kidolgozta a könnyített vámkezelési eljárást, ami nagy segítség a menedékkérőknek, ugyanis az újfajta eljárás – a vámmentesség segítségével – rendkívül gyors beléptetést tesz lehetővé – hangoztatta.

Mára olyan gyakorlatot sikerült kialakítani a magyar-ukrán határon, amelyet más uniós országok is alkalmaznak és használnak, „ezzel egy jó példát tudunk mutatni más országok számára” – fogalmazott Varga Mihály.

Hangsúlyozta, a magyar–ukrán határállomásokon keresztül eddig több mint 1500 segélyszállítmány lépett ki Ukrajnába, ezeket a pénzügyőrök soron kívül és gyorsan léptetik ki Magyarországról, hogy minél hamarabb célba érjenek. Az ilyen szállítmányok ügyintézése gyors, egyszerű és adminisztráció nélküli, mert egy szóbeli nyilatkozat is elegendő – tette hozzá.

Varga Mihály megerősítette, Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb a kormány számára, amely arra törekszik, hogy lehetőség szerint fegyverek ne mozoghassanak befelé az országba és kifelé Ukrajnába sem.

Volt már arra példa, hogy ilyen típusú behozatalt akadályoztak meg a pénzügyőrök – jegyezte meg Varga Mihály. A miniszter kifejezte reményét, hogy a menekültként az országba érkezők tiszteletben tartják a magyar jogszabályokat és jelentik, ha fegyver van náluk, mivel ebben az esetben minden ezzel kapcsolatos szankciót és intézkedést el lehet kerülni.

Emellett a magyar kormány célja az is, hogy semmiféle fegyverszállítmány ne kerülhessen át Magyarországról Ukrajnába – tette hozzá a pénzügyminiszter.

A segélyszervezetek folyamatosan segítik a határon innen és a határon túl is az ukrajnai menekülteket.

Az Ökumenikus Segélyszervezet az MTI-nek szombaton küldött közleményében kiemelte: már helyi családok által befogadott menekülteket is támogatnak a határ közeli településeken. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és önkéntesei, a Katolikus Karitász helyi segítőpontjával szoros együttműködésben, továbbra is azonnali segítséget nyújtanak a Barabásra érkező menekülteknek. Az elmúlt napokban több száz menekült Záhonyra szállítását is segítették – tették hozzá.

A szervezet munkatársai az Ukrajnából érkező és Barabáson áthaladók segítése mellett, az összes menekülteket befogadó helyi családdal folyamatosan kapcsolatban állnak. A családokat napi rendszerességgel hidegélelemmel, hetente többször pedig főzéshez szükséges alapanyagokkal látják el – írták.

Az Ökumenikus Segélyszervezet helyben dolgozó önkéntesei és munkatársai folyamatosan felmérik és kielégítik a szomszédos települések igényeit is. Gelénes, Vámosatya, Tiszaszalka és Csaroda falvakban számos olyan befogadó családnál laknak ukrán vagy kárpátaljai magyar menekültek, akiknek szintén élelmiszerre és higiénés eszközökre van szükségük – tudatták. Emlékeztettek: az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján is több közösségi szállón és családoknál lakó menekültek élelmezését is segíti.

A háború kezdete óta több kamionnyi élelmiszer és higiénés szerekből álló adományt szállított a háború elől menekülő családok ellátásáért a határ menti régióba. Eközben folyamatosan működteti segítő pontjait a határ mindkét oldalán, a beregsurányi határátkelő ukrajnai oldalán, illetve a magyarországi Barabás településeken is. Debreceni, miskolci és budapesti intézményeiben krízis szálláshelyeket alakított ki, a fővárosban pedig további szállásokat támogat.

Mint írták, a segélyszervezet 1353-as adományvonalának hívásával 250 forinttal lehet támogatni a bajbajutottakat. A szervezet pénzadományokat is fogad a www.segelyszervezet.hu oldalon, illetve az 11705008-20464565 számlaszámon is.

A Baptista Szeretetszolgálat közleményben tudatta, hogy pénteken 12 tonna segélyszállítmányt juttatott el Kárpátaljára. Mint írták, a háború első napjától juttatnak el adományokat Kárpátaljára a kialakult élelmiszerhiány enyhítésére. Ennek részeként pénteken a szeretetszolgálat hét teherautója kelt át a határon, és a héten további három tonna rakományt is vittek partnerszervezeteiknek.

Az adományok leginkább tartós élelmiszerből, konzervekből, tésztából, cukorból, édességből, üdítőből, higiéniai termékekből és takarókból álltak – írták. Emlékeztettek: az ukrajnai menekültek megsegítésére továbbra is várják az adományokat a www.baptistasegely.hu/adományozas linken, a 1355-ös baptista segélyvonal 300 forintot érő hívásával vagy a 10918001-55555555-55555555 bankszámlaszámra utalással.

Egy emberként segít Magyarország, a magyar civilek és a megfelelő szervezetek abban, hogy az ukrán–orosz háborúból érkező menekülteket el tudják látni és gondjukat tudják viselni – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a barabási segítségponton.

Kovács Zoltán a helyben tevékenykedő Ökumenikus Segélyszervezet képviselőivel, a kormányhivatal, a honvédség és a rendőrség helyi és országos tisztségviselőivel közösen tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, „sajnálattal, de ki kell mondani”, hogy a méreteit, az ellátott emberek számát, a jellegét és összetettségét tekintve a rendszerváltoztatás óta a legnagyobb humanitárius segélynyújtó akció zajlik jelenleg Magyarországon.

Az államtitkár nemzetközi értelemben is mértékadónak nevezte azt, ami itt történik, közlése szerint az elmúlt több mint két hétben közvetlenül a magyar-ukrán határszakaszon közel 180 ezren érkeztek Magyarországra, teljes számuk azonban a Romániából érkezőkkel együtt már a 360 ezret is meghaladja.

Ez közelíti azt a nagyságrendet, amelyet 2015-ben a déli határszakaszon, a migrációs válság során tapasztaltunk” – tette hozzá államtitkár.

Kovács Zoltán elmondta, továbbra is mindenki készen áll és minden eszköz adott a segítségnyújtáshoz, de mivel a menekültek száma várhatóan tovább fog emelkedni, hosszútávra kell berendezkedni, ezért „az elszántság nemhogy csökken, hanem növekszik itt a terepen”.

Az államtitkár arról beszélt, a 1357-es segélyvonalon segítségével közel 700 millió forint felajánlás gyűlt össze, amiből 450 millió forint már el is ért a segítségpontokra.

A magyar emberek és Magyarország biztonságának garantálása az első, az itt lévő honvédségi rendőrségi és közigazgatási szakemberek mindent megtesznek azért, hogy ez így maradjon – hangoztatta Kovács Zoltán, megerősítve, mindent megtesznek azért, hogy a háború elől Magyarországra menekülők minden segítséget megkaphassanak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.