Létrehozva: 2022.02.14.
Módosítva: 2022.02.14.

Tragikus halál a Mammutban: így próbálták újraéleszteni az idős nőt a becsapódás után

A Bors megtalálta a férfit, aki elsőként kezdte újraéleszteni a lezuhant nénit.

Sosem felejti el a becsapódás által keltett iszonyatos hangot és a zuhanó test látványát az a nő, akinek mentős férje megkezdte a Mammut áruház 4. emeletéről kizuhant idős asszony újraélesztését. Norberten napokkal korábban szemműtétet végeztek, ő azonban nem gondolkodott, rohant, pedig tudta, a látását kockáztatja.

A negyedik emeletről vetette le magát az idős hölgy (Fotó: Bors)

 A Bors megtalálta azt a házaspárt, akik elsőként rohantak oda ahhoz a 70 éves asszonyhoz, aki szerdán zuhant le a fővárosi Mammut 2 bevásárlóközpont negyedik emeletéről. A Németországban mentősként dolgozó Norbert és neje, Edina éppen az első emeleti mozgólépcső tetején állt, amikor a zuhanó asszony teste a látómezőjükbe került.

 A másodperc tört részével később meghallották a becsapódást. Ugyan hivatalosan még nem közölte a rendőrség, hogy öngyilkosság vagy baleset történt-e, a házaspár lapunknak azt mondta: megtudták, hogy a hölgy a korláthoz tolta a virágállványt, felállt rá, majd átlépett az előírtnál egyébként magasabb biztonsági korláton, majd leugrott. Senki nem tudta volna megakadályozni.

 Soha nem leszek képes elfelejteni azt a szörnyű hangot, a csattanást. Mintha két, 120-szal rohanó autó frontálisan ütközött volna fékezés nélkül. Ösztönösen szóltam a férjemnek, hogy menjen, miközben ő már magától megindult. Hármasával lépte át a lépcsőfokokat, hogy mielőbb odaérjen – emlékezett Edina.

Nem kímélte magát

A házaspár Németországban nevel egy 6 és egy 15 éves gyermeket. Azért látogattak haza, mert Norberten szemműtétet kellett elvégezni. Az operáció miatt mindenféle fizikai megterheléstől eltiltották, de a férfi abban a helyzetben nem ezzel törődött. Norbert ilyen helyzetben nem gondolkodik. Alig telt el néhány másodperc, és a férjem már a nénihez ért. Megtapintotta a pulzusát, ami akkor még érezhető volt. Egy pillanattal később az asszony szíve dobbant egy nagyot. Az volt az utolsó.

Norbert azonnal a hölgy segítségére sietett (Fotó: Facebook)

Mindent megpróbáltak

Norbert késlekedés nélkül megkezdte az újraélesztést. Feltépte az asszony pólóját, hogy mellkaskompressziót végezhessen. Időközben odaért egy fiatal orvostanhallgató, majd három lány. A biztonsági szolgálat lélegeztető ballont és defibrillátort hozott.

A virágládát húzta oda a korlát hoz a jólöltözött hölgy... (Fotó: Bors)

"Amikor a férjem nyomta a mellkast, a fiú lélegeztetett. Időnként cseréltek, hiszen ez egy igen fárasztó tevékenység. Mindaddig nem fejezték be, amíg a rohamkocsi meg nem érkezett. Ehhez körülbelül 20 percre volt szükség" – emlékezett vissza Edina.

A mentősök még 45 percig próbálkoztak komolyabb gépekkel, végül megállapították a halál beálltát.

Jól szituált volt a hölgy

A házaspár a gyerekekkel a tragédia idején moziba készült. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem látták a tragédiát, ugyanis a szülők befizették őket a játszóházba addig, amíg ruhát vásárolnak. A történtek után beültek a filmre.

"A gyerekek élvezték a vetítést, de mi képtelenek voltunk koncentrálni. Ott ültünk a teremben, de semmit sem fogtunk fel a filmből. Norbert persze már hozzászokott, hogy emberek halnak meg a karjai között, de ehhez fogható élménye még nem volt. Két hete még Németországban egy közlekedési balesethez kellett kimennie. Akkor sokat mesélt a munkájáról, és meg is jegyeztem neki, hogy mennyire szeretném egyszer dolgozni látni. Bizony, jobb lett volna, ha Norbi inkább egy szülést vezet le a jelenlétemben" – sóhajtott Edina, aki az eset után elgondolkodott az élet értelmén.

Nem voltam képes megnézni a néni arcát, de láttam a két kicsavarodott lábát. Több nyílt törése volt, a sípcsontja is roncsolódott. Amikor odaértünk, még gyönyörű, hófehér volt a bőre. Negyedórával később már a vérödémáktól bekékült. Gyűrűt és talán egy karkötőt is viselt. Látszott rajta, hogy jól szituált, ápolt. Fiatalon biztosan úri hölgy volt. Ha becsukom a szemem, magam előtt látom a kiszolgáltatott nénit, akinek egyszer nagyon szép élete lehetett, amiről talán sosem tudom meg, hogy miért ilyen csúnyán ért véget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon