Marics Peti
Az Agrárminisztérium mindig nagy hangsúlyt fektetett a magyar méhészek segítésére.
Az Agrárminisztérium mindig nagy hangsúlyt fektetett a magyar méhészek segítésére, hiszen erős méhészeti ágazat nélkül, nincs erős mezőgazdaság - mondta csütörtökön Nagy István, agrárminiszter budapesti sajtótájékoztatóján. A rendezvényen mutatták be a Szövetségben a magyar mézért című kiadványt, amely a kormány és a magyar méhészek által közösen elért eredményeket foglalja össze.
A méhészettel, a mézzel és egyáltalán a méhekkel foglalkozni, az agrárium és tágabb értelmében a teremtett világunk védelmének egyik legfontosabb feladata - fogalmazott a miniszter. Nagy István a méhészeti ágazatot támogató intézkedések közül példaként említette egyebek mellett, hogy fenntartják a méhészek egyedülálló személyi jövedelemadó menteségét és támogatják a magyar mézfogyasztás közösségi marketingjét.
A cél, hogy helyreállítsák a méhészet jövedelmezőségét, és emeljék a termés mennyiséget, miközben mérséklik a méz termelés kockázatait - emelte ki a tárcavezető. Nagy István hozzátette, a Magyar Méhészeti Nemzeti Program által biztosított támogatási keret folyamatosan nő, 2010 óta már 19 milliárd forinttal támogatták a termelőket, akik így egyre kedvezőbb feltételekkel valósíthatják meg eszköz és gépvásárlásaikat.
A magyar méhész társadalmat az elmúlt évek nehézségei, a koronavírus okozta járványok és az időjárási körülmények ellenére tanúsított helytállásért elismerés, erkölcsi és anyagi támogatás illeti, hiszen a méhészek felbecsülhetetlen szolgálatot tesznek a magyar mezőgazdaságnak. Azon voltak eddig is és a következő időszakban is azon dolgoznak majd, hogy ezt az anyagi támogatást minél nagyobb formában tegyék elérhetővé - jelentette ki a miniszter.
Nagy István szerint nem lehet kérdés, hogy Magyarország méltó házigazdája lenne a 2025-ben megrendezendő nemzetközi méhészeti kongresszusnak, amelyre a kormány mintegy 100 millió forintot különített el. A miniszter arra is kitért, hogy az Európai Unióban mintegy 17 millió méh kaptár van, 600 ezer méhész dolgozik, a méhek pedig körülbelül 250 ezer tonna mézet termelnek évente. Ezzel a mennyiséggel az EU a világ második legnagyobb méztermelője Kína után.
Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke elmondta, uniós szinten jelentős méhészeti állam Magyarország, ahol egy átlagos évben 25 ezer tonna méz terem. Hozzátette, az országban körülbelül 20 ezren foglalkoznak méhészkedéssel, akik 1 millió 200 ezer méhcsaládot tartanak.