Bagdy Emőke: A gyermekvédelem nem lehet politikai csaták színtere

A gyermekvédelmi törvény többek közt leszögezi: tilos „olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” A parlament népszavazásra bocsátotta a kérdést. A témában dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a pszichológiatudomány kandidátusa állt a Ripost7 rendelkezésére.

Ripost7: Napjainkban sokféle családról beszélnek: mozaik­család, szivárványcsalád, egyszülős család… Tulajdonképpen mit nevezhetünk családnak?

Dr. Bagdy Emőke: „A család természeti és társadalmi egység, amely az élet fennmaradását és továbbvitelét szolgálja. Apa-anya-gyermek hármasa a „magcsalád” vagy nukleáris család, amelyet szeretetkapcsolatok alapján házassággal, azaz a felek tartós elköteleződésével, közös szándékkal hoznak létre és tartanak fenn. A családot, mint a társadalom legkisebb közösségi egységét, jogok és kötelességek illetik meg, védelmet élvez. Mint informális közösséget, az önkéntesen szervezett és vállalt együttélés jellemzi. Ez a meghatározás európai keresztény kultúránk konszenzusát tükrözi. A házasság intézményének működését az erről való központi ideológiai, politikai állásfoglalások nyomán sokféle változás sújthatja, ami szerkezeti és működési változásokhoz vezet. Ezt éljük meg napjainkban. Mégsem a család intézménye van válságban, hanem a társadalmi etika, morál, viszonyulás.”

Ripost7: Hogyan hat a nemi identitás kialakulására, ha a hagyományostól eltérő nemi szerepeket népszerűsítenek a gyermekek körében? Milyen következménye van annak, ha egy lányt fiúként, egy fiút lányként nevelnek, szólítanak? 

B. E.: „Az a kérdés, vajon mi késztethetné a szülőket arra, hogy gyermekük biológiailag veleszületett nemi adottságai­val ellentétes társadalmi nemi identitást erőltessenek a gyermekre. De mi készteti beleszólásra az illetékteleneket? A gyermek nevelése a szülők felelőssége és joga, az első három évben kizárólagosan – primer családi szocia­lizáció –, az óvodától kezdve pedig szekunder, azaz másodlagos szocializációról beszélünk, vagyis a nevelésbe beleavatkozik a felelősséggel nevelő társadalom is az egyes szinteken, mint bölcsőde, óvoda, iskola, felsőoktatás stb. A gyermek joga a kiskorúság idején a szülők felelőssége alá van rendelve, be kell tartani azt, hogy minden beavatkozásuk az egészséges fejlődést szolgálja, és a gyermeknek nincs személyes joga ennek megakadályozására. Ez a normalitás követelménye, nem csóválhatja a farok a kutyát. Van természeti és társadalmi rend, ez szabályozást és a határok meghúzását jelenti. Ennek felelőssége a szülőé. Ha kívülről bárki bele akar e folyamatba avatkozni, rendelje alá magát a törvénynek és annak, amit a személyiség fejlődése egyes időszakokban megkövetel. Ezért csak szülői egyetértéssel és csak azt tehesse, ami a gyermek  egészséges testi-lelki-szellemi fejlődési folyamatába illeszthető, előrevivő, hasznos, és megerősíti a gyermek eredendő identitását. Ha rosszkor és rosszul avatkoznak be, annak életre szóló lenyomata marad a személyiségben. Ki a felelős a károkozásért, a negatív következményekért? Az önazonosság zavara akár a nemi identitásban, akár az életvezetésben diszharmóniát, boldogtalanságot és gyakran mentális zavarokat idézhet elő.”

Ripost7: Hány éves korban stabilizálódik a nemi szerep és a szexuális orientáció? 

B. E.: „A felnövekedés teljes folyamatába ágyazódottan. Mégis a pszichoszexuális érés során, a serdülés idején válik nyilvánvalóvá az orientáció, amely korábbi gyökerű. 15-20 éves korban lesz krízises, ha nem egyezik a vágy az átlagos heteroszexuális iránnyal. Húszéves korra eldől valamely irányban, és ez a döntés stabilnak bizonyul.”

Ripost7: Az együttérző ember számára dilemmát jelenthet, hogy szeretne elfogadó, toleráns lenni az embertársaival, ugyanakkor úgy érzi, nemet kell mondania a kisebbség harsány tolakodására, nem akarja, hogy gyermekei szexuális nevelésébe beleszóljanak. Hogyan oldható fel ez a dilemma, mi a helyes középút?

B. E.: „Társadalmi, filozófiai, jogi megegyezésre kellene törekednünk. Filozófiai konszenzus kellene: Ki az ember? Mi az ember? Milyen az egészséges személyiség? Mik a nevelők és a neveltek jogai a felnövekedés során? Joga van-e egy személynek a saját neme megváltoztatására? Milyen életkorban és milyen feltételek mellett? Hogyan lehet elérni, hogy egy gyermek egészséges legyen és maradjon? Milyen nevelési utakat javasol a tudomány? Szakemberek vitassák meg, melyik életkori szakaszban hogyan lehet a biológiai és a társadalmi nem összeillő egységébe, a természetes folyamatba beleavatkozni. Mikor mit vihetünk be az elmébe és a viselkedési szokásrendbe? Például a társadalmi toleranciát és a nemi ízlésre vonatkozó másság elfogadását mikor és hogyan kell „tanítani”, kinek van ehhez joga stb. Amíg tények, tudományosan bizonyított evidenciák helyett vélekedések, nézetek csatájává silányítjuk e fontos kérdéseket, és amíg az evidenciákat figyelembe se vesszük, addig a káosz felé tartunk, és ennek levét is a gyermekünk issza meg. Nagy hiba más irányú, például politikai csatározás szintjére vinni ezt a súlyos kérdést, hiszen a társadalmi közös döntés magáról a népesedési esélyekről és a jövő nemzedékről fogalmazhat meg életellenes vagy az élet törvényét tisztelő állásfoglalást. Az élet törvénye azt követeli, hogy védjük, oltalmazzuk a törékeny emberi életet és vigyük tovább.”

Ripost7: Mi a véleménye a nemváltoztató műtétekről? Lehet ez indokolt? Hány éves kortól?

B. E.: „Nagy baj, hogy ez a kérdés ennyire előtérbe került. Törvényerejű szabályozás szükséges e tárgyban. Ritka, kivételes esetben, a szükséges előzetes vizsgálatok elvégzése után szülessen felelős döntés az engedélyezésről. Ha szabályozás híján elszabadul a változtatás joga, akkor a fejlődő személyiséget szükségszerűen a saját identitását kereső feszültségei, a korosztályi és társas divat hasonulási csábításai belevihetik éretlen döntésbe. Ha ezt nem akadályozza meg a törvény, akkor beláthatatlan következményekkel számolhatunk. Klinikusként az egykori Lipóton megéltem, hogy a változtatást kérő és elérő személy két év múltán a visszaalakításért folyamodott, olyan elmeállapotba került. Nem azt érte el, amit szeretett volna, a krízis pedig egy életre kihatott.”

Ripost7: Magyarországon az elmúlt 12 év során a válások száma csaknem a felére csökkent, a házasságkötéseké pedig csaknem a duplájára nőtt és sokkal több gyerek születik. Minek tulajdonítható ez? 

B. E.: „Jó irányba tartunk, központi intézkedésekre van szükség. A kormányzatnak az utóbbi tíz évben tett családvédelmi, népesedéspolitikai, ifjúságpolitikai és gyermekvédelmi intézkedései mind hatottak a házasodási, gyermekvállalási kedvre és a család egységének megőrzési folyamataira is. Szerencsére a felvilágosító és pszicholó­giai ismeretterjesztő munka is beágyazódott e folyamatba, amely vélhetőleg, remélhetőleg ilyen irányban folytatódik.”

Ripost7: Foglalkozott boldogságpszichológiával is, ezért kérdezem: mi a boldogság? Mitől függ, hogy valaki boldognak érzi-e magát?

B. E.: „A boldogság a legszubjektívebb élmény az életünkben. Gyakran találkozunk hamis kérdésekkel, például: mi, vagy ki tesz boldoggá. Az igazi kérdés az, mikor voltál boldog te magad az életedben, és az ki, és mi által jött létre. Kiderül, hogy a világ minden nemzetében a kapcsolati élményekből – gyermek születése, szerelem, esküvő stb. – születik ki-ki személyes boldogsága. A közmeg­egyezéses definíció ezáltal abban határozható meg, hogy a megelégedettség és a pozitív élmények együttese nevezhető boldogságnak. Számos összetevője van persze, de kiderült, hogy a gazdasági jólét és a pszichológiai jóllét különbözik. Az anyagiak, a tulajdon, a gazdagság a nemzetközi kutatások alapján 10 százalékban része a boldogságnak. A Harvard Egyetem sok évtizedes kutatásai alapján állíthatjuk, hogy a harmonikus párkapcsolat, a családi élet és a szoros baráti kör „hármasa” alkotja a boldogságélmény stabil mutatóját, a korszaktól függetlenül.”

Ripost7: Ön családpárti, amit megalapoz a tudományos munkásságán kívül saját sikeres családja is. Mit tart a legfontosabbnak a családi kapcsolatokat illetően? Mennyire szólhatnak bele a szülők a gyerekeik életébe és a gyerekek a szülők életébe? 

B. E.: „A család szerepei kötöttek. Mint említettem már, az apa-anya-gyermek hármasa az úgynevezett nukleáris család. Vannak apai-anyai funkciók, amelyeket a szülők megoszthatnak úgy, hogy az apa anyaszívű, az anya a szigorú szabályozó, noha előnyösebb, ha ezek megmaradnak a biológiailag is erre alkalmasabb feleknél. Az anya legyen a családi tűzhely melegét teremtő, fenntartó központ, az apa a határvédő, a törvények közvetítője, szabályozó. A két fél legyen minden intézkedésben közös nevezőn. Ez így volna ideális. Ha a szülők egyike, másika vagy mindkettő szerephiányos, nem tudja, mi az ő saját feladata, akkor a kao­tikus bizonytalanságban a gyerek veszi kezébe az irányítást, és létrejön az a paradox helyzet, hogy „a farok csóválja a kutyát”. Nem jó kifejezés az, hogy „beleszólunk” a gyerek életébe, mert felelősek vagyunk érte. Kell a gyermeknek a biztonság, ezt mi a saját határozottságunkkal teremtjük meg. A legfontosabb a feltétlen szeretet, ebbe ágyazódik a követelmények közlése, „érted haragszom, nem ellened”. A közös anya-apa egyetértés és következetesség a szeretet melegében már elég ahhoz, hogy a gyermek megkapja a muníciót a felnőtt életre, és amit magával visz, hogy élet- és boldogságképes legyen. A családi élet mindig viszontagságokon át keresi az egyensúlyt, de „amelyik hajó nem tudja a célt, annak soha nincs jó széljárás”… mondhatjuk! De az élet egészébe ágyazottan „navigare necesse est”, hajózni muszáj. Én családpárti voltam mindig, 46 év házasságomat a férjem halála szakította meg. Családom, utódaim egészséges boldogulására büszke lehetek, tehát nem éltem hiába. Amit írtam, az elsüllyed az idő homokjában, a nevemre tíz-húsz év múlva már nem emlékeznek, de a gyermekeimben tovább élek. Aki utódot vállal, az a halhatatlanság mellett foglal állást: génjeiben tovább él.¨

Az interjú a Ripost7 című hetilap 6. számában jelent meg.