Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.01.20.

Veszélyben a Mocsárosdűlő: a DK-s polgármester elmenekült a kérdések elől

Még mindig beépíthető 268 ezer négyzetméter, de a témát érintő kérdésekre nem hajlandóak válaszolni.

Egy kérdés után faképnél hagyta a Városháza tervezett eladása kapcsán létrehozott vizsgálóbizottságot Óbuda DK-s polgármestere a hétfői meghallgatáson.

Kiss László korábbi állítását, miszerint még csak kérés sem érkezett hozzá a Mocsárosdűlő beépítése kapcsán, azonnal megcáfolta Erő Zoltán, budapesti főépítész és Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója is – tudta meg a Metropol.

Az óbudai polgármester elmenekült a kérdések elől

A vizsgálóbizottság elnöke, Kovács Péter, XVI. kerületi polgármester az Óbudai Hírek beszámolójában így emlékszik vissza a meghallgatásra:

- Kiss László meglehetősen furcsán viselkedett az ülésen, az első kérdés után, melyben azt kérdeztem tőle, hogy kivel kötötte meg a „dealt” és mikor, egy hosszú monológot adott elő, amiben leginkább elődjét Bús Balázst és a Fidesz-kormányt támadta mindenféle állításokkal, majd azt állította, hogy fideszes vállalkozók állították róla, hogy dealt kötött volna, de ő ilyet nem tett, végül egy rosszul sikerült viccmesélés után elmenekült a bizottság üléséről…

Kovács Péter hozzátette: Kiss László gyakorlatilag az első kérdés után faképnél hagyta a bizottságot. A polgármester viharos távozása után a mellette ülő Barts Balázs elismerte, hogy valóban ő hallható a hangfelvételeken és valóban ő mondta, hogy megszületett a „deal”, és már lehet lakásokat építeni a Mocsárosdűlőre. Ezt az információt Erő Zoltán fővárosi főépítésztől kapta.

Budapest főépítésze szerint Kiss tudott a beépítési tervről, sőt örült is neki

Erő Zoltán, Budapest főépítésze ezután felidézte: 2021 januárjában egy főépítészi megbeszélésen döntöttek arról, hogy a Mocsárosdűlő három beépítési terve közül az „A” változatot támogatják, amely 8 szintes irodaépületeket és 5 szintes lakóépületeket tartalmaz.

„2021 február 17-én közöltük egy megbeszélésen Kiss László polgármesterrel ezt a döntést. A polgármester örült a döntésnek. Meg annak is, hogy ennyi zöld terület is marad” – számolt be a főépítész. Ez azonban teljesen ellentmond annak, amit Kiss László december 21-én mondott az óbudai önkormányzat közmeghallgatásán, ahol a Metropol is jelen volt.

Akkor a felháborodott óbudaiak számon kérték a polgármesteren az Anonymus által közzétett beszélgetésben a Mocsárosdűlő kapcsán elhangzottakat. A polgármester akkor úgy válaszolt, hogy ilyen kérés hozzájuk nem érkezett, ilyen engedélyt senkinek nem adtak ki, és az ő engedélyük alapján a beépítés nem is fog megtörténni.

Újra leporolták a Mocsárosdűlő beépítését?

Bús Balázs, Óbuda korábbi fideszes polgármestere január 9-én tett közzé egy nyílt levelet Karácsony Gergelynek címezve, amelyben a Mocsárosdűlő megvédését kéri. Ebben leírja, hogy Óbuda lakosságát hónapok óta bizonytalanságban tartja a kerület baloldali városvezetése a területtel kapcsolatban, és arra kéri a főpolgármestert, hogy a Mocsárosdűlő teljes egészére terjessze ki a „zöld közpark” besorolást.

Tavaly december 20-án III. kerületi képviselő-testület – a Polgári Frakció javaslatára – a Mocsárosdűlő területének a 70 százalékát visszaminősítette természeti területté, azonban 268 000 négyzetméteren a beépíthetőség mindmáig megmaradt. Bús szerint jelenleg a fent említett zöldterület továbbra is veszélyben van, mivel a 2019-es választás után az általuk korábban elutasított tervet a baloldal most leporolta, és úgy tűnik, a főváros jelenlegi vezetői is elfogadhatónak tartják.

Közcím: Bús Balázs szerint Kiss László összevissza hazudozik

A Metropol elérte Bús Balázst, aki rámutatott: most már Karácsony Gergely két beosztottja is – Barts Balázs, a vagyonkezelő vezetője, és Erő Zoltán főépítész – is cáfolják a jelenlegi óbudai polgármester állításait.

- Kiss László elfogadta a beépítés „A” változatát, és örült is neki. Csakhogy erről hallgatott az óbudaiak előtt, és a testület előtt is. Most pedig összevissza hazudozik – mondta a Metropolnak a volt polgármester. – Ráadásul ha Barts Balázs valótlanságot állított volna, azt gondolom, Kiss László feljelentést tett volna. Ezt azonban nem tette meg, csupán egy közmeghallgatáson próbálta meg bizonygatni az ellenkezőjét.

Közcím: A Fidesz a fővárosi közgyűlés elé viszi az ügyet

Bús Balázs elmondta: hamarosan beadják a fővárosi közgyűlés elé a településszerkezeti terv módosítását. Szerinte addig, amíg a terület közlekedési problémáit nem oldják meg, plusz terhelést létrehozni már nem lehet. A beépítendő területen a tervek szerint több mint 1000 lakás és 7-8000 parkoló jönne létre, és a III. kerület közlekedési hálózata ezt nem bírná el. A HÉV-en való közlekedés például néha már most lehetetlen. A tervezett beépítés Szentendréig érő dugókat és növekvő légszennyezést eredményezne.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek