Létrehozva: 2022.01.03.

Szívszorító vallomás az eltűnt ötgyermekes anyukától: elvették tőle a gyermekeit

Rácz Erika történetét tavaly november végén ismerhette meg az ország. Az eltűnt, majd megkerült ötgyermekes anyukának azóta megváltozott az élete.

Egy ország aggódott napokig egy eltűnt ötgyermekes édesanya, Rácz Erika sorsáért múlt november végén. Az asszony évek óta kényszerbetegséggel küzd, ami miatt kilátástalannak érezte az életét, és egyik nap szabályosan elmenekült az otthoni, szerető környezetből.

Végül az otthonától 180 kilométerre a kocsijában bukkantak rá rendőrök, bő két héttel az eltűnése után pedig végre hazatérhetett a családjához.

Erika élete teljesen megváltozott, amióta előkerült

„Három napig csak ültem és imádkoztam az autóban, hogy most már valami jónak kell történnie. Már azon gondolkodtam, hogyan kellene hazamennem, amikor végül megállt mellettem egy rendőrautó. Amikor a járőrök kérdezték, tudok-e róla, hogy az egész ország engem keres, elkezdtek potyogni a könnyeim. Eszem ágában sem volt ellenkezni, úgy éreztem, jó kezekben vagyok, nagyon emberségesen viselkedtek velem” – mondta el a Blikknek az asszony, akinek fogalma sem volt, hogy mennyien keresik.

A megtalálása után azonban Erika nem térhetett azonnal vissza a családjához: először a mohácsi kórházba, majd a szegedi pszichiátriára szállították. Eközben ráadásul a koronavírust is elkapta, így csaknem húsz nappal az eltűnése után térhetett csak haza.

Gyerekkora óta tart a probléma Az édesanya kényszerbetegsége gyermekkora óta tart, de nyolc éve vált súlyossá. Mániákusan, éjszakába nyúlóan takarította az otthonukat, ahová csak úgy léphetett be vendég, hogy ha érkezés után rögtön lefürdik és átöltözik.

Otthon azonban már nem minden a régi. Erika előző kapcsolatából született két gyermekét áthelyezték az édesapjukhoz, így az anyuka most minden erejével azért küzd, hogy ismét ő nevelhesse a kicsiket. Jelenlegi párja minden támogatást megad neki.

„A párommal rendeztük a helyzetünket, együtt vállvetve küzdünk tovább. Szeretném felhívni a figyelmet a betegségre. Azt üzenem, senki ne szégyellje, beszéljenek róla, merjenek segítséget kérni, nem kell félni a megbélyegzéstől.”

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk