tóth gabi
A férfi még a súlyos támadás után sem volt képes leállni, újabb aljas módszert vetett be.
Élete talán legszörnyűbb rémálma elevenedett meg annak a nőnek, aki egykori párjával futott össze az utcán Kiskunhalason. A találkozás vitába torkollt, mely erőszakot szült: a férfi többször megütötte volt kedvesét, akinek a fejét nagy erővel a falba verte.
Majd a földre rogyó nő gyomrára térdelt és ököllel arcon ütötte.
A bántalmazás súlyosságát jól érzékelteti, hogy a nő súlyos, elmozdulással járó arccsonttörést szenvedett, amit műteni kellett.
Az agresszív férfinak azonban mindez nem volt elég! Hívogatni, zaklatni kezdte exét, sőt még a lakásához is elment és megfenyegette: újra megveri, ha nem áll vele szóba.
A kétségbeesett nő segítséget kért, a rendőrség pedig távoltartást rendelt el a férfi ellen. Ám ez csak olaj volt a tűzre: a férfi továbbra is zaklatta volt barátnőjét, akit azzal is megfenyegetett, hogy megöli.
„A távoltartás alatt álló vádlottat az ügyészség súlyos testi sértéssel és zaklatással vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtönt, valamint közügyektől való eltiltást indítványozta vele szemben.
Mivel a vádlott a bűncselekményeket egy korábbi súlyos testi sértés miatt jogerősen kiszabott felfüggesztett börtön próbaideje alatt követte el, ezért ennek végrehajtását is el kell rendelni. A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni” – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.