6 hónapja

Megkongatta a vészharangot a WHO: súlyos veszélyben a gyerekek

A mostani helyzet alapján, a fiatalok nagyban hozzájárulnak a magas esetszámokhoz. Fontos, hogy a gyerekek is be legyenek oltva.

Egyre több bizonyíték van arra, hogy a Covid-19 a gyerekek és a tizenévesek között egyre súlyosabb tüneteket produkál.

A mostani helyzet alapján, a fiatalok nagyban hozzájárulnak a magas esetszámokhoz – írja az ABC oldala egy külföldi kutatás alapján.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Az Egészségügyi és Emberi Szolgálatok Minisztériuma által nemrégiben készített elemzés szerint, a 18 év alatti gyerekek körében tavaly nyár óta 884%-kal nőtt a megbetegedések száma. Ez a legnagyobb növekedés az összes korcsoporton belül, amit megfigyeltek a járvány kirobbanása óta.

A WHO szerint a hatalmas növekedés mögött a szülők hezitálása áll. A kétharmaduk ugyanis vagy később, vagy egyáltalán nem akarja beoltatni a gyermekét.

A tanulmány ráadásul még az omikron-variáns felbukkanása előtt készült, így azóta gyermekeinkre még nagyobb veszély fenyeget.

Liz Hamel, az amerikai kutató intézet, az KFF orvosa véleménye alapján: ha a szülők tovább dacolnak és nem oltatják be a gyerekeiket, akkor az eddiginél is jobban fog terjedni a koronavírus. Az amerikai és európai tapasztalatok ugyanis arról tanúskodnak, hogy a fiatalabb korosztálynál intenzívebb a vírus.

Azért is fontos, hogy a gyerekek is be legyenek oltva a WHO által jóváhagyott Pfizer vakcinával és biztonságban legyenek a vírustól.

Magyarországon a kormánynak köszönhetően már a héten megkezdődhetett az 5-11 éves gyerekek regisztrálása.

Az egyéni védelmen túl a gyermekek oltása is hozzájárul ahhoz, hogy az egész család – köztük szüleik, nagyszüleik – védetté váljon – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos csütörtökön a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.
Müller Cecília úgy fogalmazott: „nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztünk” azzal, hogy miután az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyta az 5-11 éves gyerekek oltását is a koronavírus ellen, Magyarországon is megkezdődött ezek beadásának folyamata. Felhívta a figyelmet: az, hogy a gyermekeket kevésbé érinti a koronavírusos megbetegedés, igaz volt, főképp a járvány a kezdetén az eredeti, vuhani törzsnél. Később viszont a szakemberek azt látták, hogy a mutálódás következtében már a gyermekek korosztályát is egyre inkább érintette a fertőződés – tette hozzá. Ezekben a napokban is mintegy 50-60 gyermeket ápolnak a magyarországi kórházakban koronavírus miatt – ismertette a tisztifőorvos, megjegyezve: tehát nem nagy számban, de előfordul súlyos, akár szövődményes eset is. A tisztifőorvos kiemelte: a gyermekek védőoltása nemcsak őket, hanem családjukat – szüleiket, nagyszüleiket, dédnagyszüleiket -, közösségüket is megvédi. „Ha az egész családi közösség védelmet élvez, akkor sokkal nagyobb biztonságban vagyunk, mint korábban voltunk” – fogalmazott. Nagyon fontos, hogy együtt ünnepelhessen a család – jelentette ki Müller Cecília, aki mindenkinek biztonságban, békességben, szeretetben eltöltött családi ünnepeket kívánt.

Nagy az érdeklődés az 5-11 éves gyermekek koronavírus elleni oltása iránt – közölte az első napok tapasztalatairól beszámolva a Budai Gyermekkórház főorvosa csütörtökön az M1 Híradóban.

Madarasi Anna az első oltási napot sikeresnek nevezte, mindenki fegyelmezett volt – mondta -, és tartották az időpontokat is.

Az oltás beadása után a 15 perces megfigyelés alatt senkinél nem alakult ki szövődmény – emelte ki, hozzátéve: azt még nem lehet megmondani, hogy karfájdalom, fáradékonyság, láz jelentkezik-e a gyerekeknél az oltás utáni napokban.

Tudatta azt is, hogy az 5-11 éves gyerekeket is előzetesen regisztrálni kell, és csak súlyos vagy akut lázas betegség esetén nem adható be a vakcina.

A főorvos szerint fontos a gyerekek oltása a járvány megfékezéséért, mert sok uknál nem vagy csak alig jelentkeznek tünetek, amely alapján kiderülhetne, hogy fertőzöttek. Volt például az intézményben olyan nap, amikor a műtétre előjegyzett öt gyermekből mind az ötnek pozitív lett a PCR-tesztje – mondta Madarasi Anna.

A műsorban emlékeztettek: kedd hajnalban megérkezett az 5-11 éves gyermekek oltására alkalmas Pfizer-vakcinaszállítmány, így szerdán országszerte elkezdődhetett az ő oltásuk is.

December 15-én megkezdődik az 5-11 évesek gyermekek oltása 77 kórházban és a házi gyermekorvosoknál. A szülők számára folyamatosan nyitva van a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap. Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették. A szülő a házi gyermekorvosnál is jelezheti, hogy szeretné gyermekét beoltatni. Minden 5-11 éves gyermek oltható, ha a szülő kéri, és az oltásnak nincs ellenjavallata. Akut, lázas betegség esetén az oltás ellenjavalt. A második oltás a gyermekeknél is 3 héttel esedékes az első oltás után.

Az első decemberi szállítmányban 69 ezer gyermek oltásához elég vakcina érkezett, a további gyermekvakcina szállítmányok érkezése még bizonytalan.

Oltás kórházi oltóponton

A gyermekek oltására 77 kórházban működik kifejezetten a gyermekek részére kialakított oltópont. Kórházi oltópontra előzetes internetes regisztráció és időpontfoglalás után lehet vinni a gyermeket.

Gyermek regisztrálása oltásra: https://vakcinainfo.gov.hu/

A szülők a gyermek adataival és eddig a regisztrációnál még nem használt emailcímmel rögzíthetik a gyermeket. Egy emailcímről egy gyermeket lehet rögzíteni. Kérjük a szülőket, hogy pontosan adják meg a gyermek adatait és az elérhetőségeket! Csak az ötödik életévet betöltött gyermek regisztrálható érvényesen!

A regisztráció érvényesítése, a megadott adatok hitelességének ellenőrzése 1-3 napot vehet igénybe. Az internetes időpontfoglalóban csak az érvényesen regisztrált szülők fognak tudni időpontot foglalni.

Az időpontfoglalóba a már regisztrált gyermek TAJ-számával és születési dátumával tudnak belépni a szülők, majd ezt követően tudják kiválasztani a gyermek oltásához a legmegfelelőbb időpontot és kórházi oltópontot. Az 5-11 éves gyermekek esetében természetesen a vakcina nem választható, az időpontfoglaló kizárólag a gyermekoltáshoz használható Pfizer-Biontech vakcinát ajánlja fel.

Oltás házi gyermekorvosnál

A kórházi oltópontok mellett a vakcinát igénylő házi gyermekorvosok is oltanak.

A házi gyermekorvosok körében előzetes igényfelmérés történt, amely alapján az oltóanyag igényt jelző házi gyermekorvosokhoz is kapnak vakcinát, mivel az ampullában 10 gyermek oltására elég vakcina van, az oltóanyag pazarlásának elkerülése érdekében azok a házi gyermekorvosok kapnak vakcinát, akik legalább 8 gyermek beoltását vállalni tudták. A jövőben érkező vakcinaszállítmányokból természetesen továbbra is fognak kapni a házi gyermekorvosok.

Krónikus beteg gyermekek oltása

A házi gyermekorvosok részére kiadott szakmai ajánlás szerint az oltást először a krónikus betegségben szenvedő, pl. szervtranszplantált, daganatos beteg (beleértve a vérképző rendszer malignus betegségét), krónikus veseelégtelen, cukorbeteg, malnutrícióban szenvedő, autoimmun beteg, vagy egyéb krónikus betegség miatt kiemelt kockázati csoportba tartozó – szülő által beoltatni kívánt – gyermekek számára biztosítsa. Ha ilyen gyermek a praxisban nincs, vagy nem kívánja (nem jelzi a háziorvosnak) a szülő a krónikus beteg gyermek oltását, akkor az oltóanyag várakozás nélkül beadható egészséges gyermeknek is.

Szülői hozzájáruló nyilatkozat a gyermek oltásához

Az oltást jelentősen felgyorstíja, ha a szülő magával visszi a kinyomtatott, kitöltött ésa alárít szülői hozzájáruló nyilatkozatot. Letölthető:

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Gyurcsány felszámolta az MSZP-t: mindenki menekül a pártból

vg.hu

Magyar sorozatokat is letörölt az HBO Max

borsonline.hu

Sokkot kaptak a NASA tudósai, rettenetes dolog tűnt fel a Holdon

hirtv.hu

Vőlegénye jelentette be: Tragikus hirtelenséggel elhunyt a tinisztár

ripost.hu

Újabb információ derült ki Horváth Gréta új pasijáról

magyarnemzet.hu

Döntéshozatali központok műholdfelvételeit hozták nyilvánosságra az oroszok

metropol.hu

Vele csókolózott Shane Tusup a fővárosi éjszakában

travelo.hu

HORVÁTORSZÁG TELE VAN TERMÉSZETTEL…(x)

ripost.hu

Így vészeld át a hőséget: 6+3 életmentő tipp kánikula idejére

ripost.hu

Gelencsér Timi és a barátnői nagyon dögösek bikiniben – Fotók

ripost.hu

Elmondták ez emberek a véleményüket: Alig érdekel bárkit is Meghan

További cikkek

INSIDER

Jakab Péter „mamuszos” élettársa elfoglalta helyét a Parlament díszpáholyában

INSIDER

Hivatalos: Karácsonyék megemelik a parkolási díjakat Budapesten - videó

INSIDER

Fesztiválok és 1000 forintos táborok: nyáron is segít az Egyszülős Központ

INSIDER

Baloldali késdobáló – Megjelent a Ripost7 legújabb száma!

INSIDER

Hoppá, egymilliárd euróra biztosították a Szépművészeti Múzeum új kiállítását

INSIDER

Hőségriadó: kiderült, hány fok az ideális az irodában

INSIDER

Így vészeld át a hőséget: 6+3 életmentő tipp kánikula idejére

INSIDER

Hivatalos: Karácsonyék megemelik a parkolási díjakat Budapesten