Létrehozva: 2021.11.10.

Cenzúrázzák a Gyurcsány-filmet Tapolcán

Témája miatt nem hajlandó bemutatni a tapolcai mozi az ElkXrtuk című filmet. A helyiek közül sokan jelezték már a problémát.

„A tapolcai mozi igazgatója cenzúrát gyakorol azzal, hogy nem vetítik az ElkXrtuk című filmet” – mondta a Mediaworks Hírcentrumának (MWH) Navracsics Tibor.

A tapolcai Fidesz választókerületi elnöke elmondta, sokan megkeresték őt Tapolcáról és környékéről azzal, hogy szeretnék megnézni a filmet, de a város egyetlen mozijától elutasító választ kaptak.

Ütős lett az Elk*rtuk plakátja
Fotó: Megafilm

Bakonyi Veronika az MWH-nak tagadta, hogy cenzúrázzák a filmet.

„Nézze, ha az emberek vennék a fáradságot és utánajárnának, hogyan működik egy mozi, a műsorszerkesztés, a kapcsolat a forgalmazókkal, szolgáltatókkal, akkor ez az egész botrány ki se tört volna” – magyarázkodott a városi mozi igazgatója.

Az MWH kereste az önkormányzatot is, de nem reagáltak a megkeresésre.

Mint ismeretes, Navracsics Tibor levelet írt Bakonyi Veronikának, miután az ElkXrtuk című film lekerült a mozi kínálatából. A mozi igazgatója válaszában a „témára” hivatkozott, majd a helyi önkormányzatra hárította a felelősséget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Életveszélyes fertőzést okozhat az egyre népszerűbb hobbiállat

origo.hu

Saját katonái válthatják le az őrjöngő Zelenszkijt

borsonline.hu

Megszólalt Krausz Gábor: Így van most a kórházba került kislánya, Hannaróza

mandiner.hu

Balhé a román parlamentben, ismét nem bírt magával Sosoaca, a hírhedt román szenátornő

ripost.hu

Rémálommá vált a tündérmese - napokig küzdöttek az orvosok Kitti életéért

vg.hu

Kihátrálnak Ukrajna mögül: még egy uniós országban blokkolják a katonai segítségnyújtást

origo.hu

Ezért került kórházba Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya

mindmegette.hu

Nincs vége a boltzár-hullámnak! Újabb üzletlánc jeletette be, hogy nem nyitnak ki szenteste napján

life.hu

Fogyassz bátran csokoládét karácsonykor: az egészséged hálás lesz érte(x)

life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

agrokep.vg.hu

Méhpempő: a természet királynőjének étele , az egészég és fiatalság forrása (x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Rémálommá vált a tündérmese - napokig küzdöttek az orvosok Kitti életéért

INSIDER

Kiderült, drágul-e idén a fenyőfa, meglepő a válasz

INSIDER

Emberek millióinak nincs pénze fűtésre: odacsapott a német jólétnek az ukrajnai háború

INSIDER

Kozma atya adventről: a várakozás nem tétlenséget jelent

INSIDER

Érdemes szerdáig várni a tankolással, de nem mindenkinek

INSIDER

"Mindennap hálát adunk azért, hogy itt lehet" – elképesztő az élni akarás a 8 éves csontrákos Hannácskában

INSIDER

Mikulás napján még a hó is eshet, de van egy rossz hírünk is

INSIDER

Durva felvétel terjed az 1-es villamoson történt verekedésről