Létrehozva: 2021.09.07.

Soltész elmondta, mire van szüksége a kereszténységnek

Összefogásra van szükség, mert különben pusztulás vár sok-sok keresztényre – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Gödöllőn.

Soltész Miklós annak alkalmából, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan Magyarországon tartják évenként esedékes összejövetelüket az európai keleti szertartású katolikus püspökök, arról beszélt, hogy egyházakkal összefogva a magyar kormány megpróbálja megvédeni Magyarországon a keresztény hitet. Hozzátette, hogy az elmúlt 10 évben 3000 templomot újított fel a kormány a Kárpát-medencében és 150 templomot épített.

„Támogatjuk a házasságot mint alapvető közösséget”

- hangsúlyozta az államtitkár a tanácskozás után. Soltész Miklós elmondta, hogy a kormány intézkedéseinek hatására az abortuszok száma mintegy 40 százalékkal csökkent az elmúlt 10 évben.

Kiemelte, hogy megpróbál a kormány segíteni másokon is, ezért a Hungary Helps Program keretében 30 országban több mint százezer embernek nyújtottak segítséget. Hozzátette, hogy ha a nagyobb országok is vállalnának hasonló segítségnyújtást, akkor a kelet keresztényeinek nem kellene menekülniük.

„A felelősségünk, hogy a jövőben Európa keresztény lesz, vagy nem lesz”

- fogalmazott az államtitkár. A tanácskozás után I. József melkita görögkatolikus pátriárka vezetésével tartottak a gödöllői görögkatolikus templomban ünnepi vecsernyét, amelyen több mint harminc keleti szertartású katolikus püspök vett részt.

A megbeszélésen és a liturgián jelen volt Angelo Bagnasco bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke, Szvjatoszlav Sevcsuk kijevi-halicsi nagyérsek és Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita-érsek.

I. József melkita görögkatolikus pátriárka megköszönte az Úrnak minden áldását, különösen azt, hogy itt lehetnek ebben a városban és ebben az országban,

„ahol Isten sok barátot adott a jó harcban”.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte