Létrehozva: 2021.09.22.

Elképesztő módszerrel dolgoznak idén ősszel a bűnözők, könnyű bedőlni nekik

Budapesten kezdtek el új módszerrel lakásokat kirabolni. Valamilyen hétköznapi ürüggyel csengetnek be, de ajtónyitás után kellemetlen meglepetésben lehet részünk.

Papírgyűjtésnek álcázzák, de valójában az értékeidre fáj a foguk. A XIII. kerületben ütötte fel a fejét az új módszer. Ajtónyitás után erőszakkal bemennek a lakásba és elemelik az értéktárgyakat.

Informátorunk a Ripost-nak elmondta, hogy az ő házukban két ilyen esetről tudnak, két idős nőhöz csengettek be. Maszkban és sapkában jelentek meg mindkét alkalommal, de az egyik idős nő ajtaja előtt rács volt, ott nem jártak sikerrel. A másik idős asszony már nem volt ilyen szerencsés, hozzá bejutottak és ellopták az ékszereit.

Facebookon hívta fel a figyelmet erre a jelenségre egy hölgy, aki azt mondja, a Dagály utcában történt egy ilyen eset. Elsősorban az időseket célozza meg a bűnbanda, mert ők kiszolgáltatottabbak.

Képünk illusztráció.
Fotó: Charlotte May (Pexels)

A fent említett módszerrel az egyik lakásból aranyláncokat és fülbevalókat loptak el. A bejegyzés írója azért osztotta meg tapasztalatait, hogy mindenki legyen körültekintő, vigyázzon magára és az értékeire egyaránt, Ahogy írja:

„Ne nyissatok ajtót, ha nem vártok senkit! Vigyázzatok magatokra!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán