RETRO RÁDIÓ

Páratlan szintet ért el az orosz-magyar együttműködés

Létrehozva2021. 08. 23. 09:24

Az Oroszország és Magyarország közötti együttműködés páratlan szintet ért el – nyilatkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki kedden munkalátogatást tesz Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására.

Lavrov szerint a két ország közötti kapcsolatok „alapja az egészséges pragmatizmus, egymás érdekeinek a tiszteletben tartása, az alkotómunkára való összpontosítás mindkét fél részéről”.

Utalva az Oroszország ellen 2014-ben bevezetett uniós szankciókra, amelyek a magyar-orosz kereskedelmi forgalmat is visszavetették, az orosz külügyminiszter megerősítette, hogy Oroszország olyan volumenben és olyan mélységben kész a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztésére Magyarországgal, amilyenre magyar partnereik késznek mutatkoznak. „A kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok felújításán túl továbbra is megmarad a beruházások, a műszaki-tudományos és az ipari együttműködés újraindításának lehetősége” – tette hozzá a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Kiemelte a két ország sikeres együttműködését az új koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben, emlékeztetve arra, hogy Magyarország az első, és egyelőre az egyetlen uniós ország, amely engedélyezte az orosz Szputnyik V vakcinát, és jelentős tételt is vásárolt abból. Hozzátette: vizsgálják ezen készítmény magyarországi gyártásának lehetséges módját.

Az orosz külügyminiszter beszélt arról is: alaptalanok azok az állítások, hogy az épülő Északi Áramlat 2 gázvezeték növelni fogja Európa függőségét az orosz gázszállításoktól. Véleménye szerint helyesebb pozitív kölcsönös függésről beszélni, hiszen Oroszország is érdekelt abban, hogy az európaiak megvegyék a termékeit, adott esetben az energiahordozókat. „Stratégiai tekintetben az Északi Áramlat 2 sok évtizedre megerősíti Európa energiabiztonságát” – jelentette ki.

A Magyar Nemzet kérdésére Szergej Lavrov közölte azt is, hogy bár mind az orosz, mind a magyar fél kész a rendszeres személyes csúcstalálkozók folytatására, a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatos kockázatok miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közvetlen párbeszédét a közegészségügyi és járványügyi helyzet stabilizálódása után újítják fel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.