Létrehozva: 2021.07.07.

Ennyivel emelték meg a nyári diákmunkaprogram keretösszegét

A Nyári diákmunkaprogram lehetőséget teremt a fiatalok számára, hogy a szünidőben valós körülmények között dolgozva keresethez jussanak.

Szerző Ripost

Már az első héten a húszezret közelítette a Nyári diákmunkaprogram támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma.

A kormány a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.

Megtudtuk: a tanulók kétféle – önkormányzati vagy vállalati – diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben július elsejétől legfeljebb két hónapra vállalhatnak munkát, de míg előbbinél maximum napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhatnak.

Az érettségi után sokan vállalnak diákmunkát
Fotó: Pixabay

Az önkormányzatok munkaviszony keretében foglalkoztatják a diákokat, az állam pedig teljes egészében megtéríti számukra a munkabért. A tanulók így napi 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 164 250 forintot, a szakképzettséget nem igénylőkben pedig bruttó 125 550 forintot kereshetnek. A mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunkát az állam szintén legfeljebb két hónapig támogatja 75 százalékban. A részletes feltételek a munka.hu foglalkoztatási portálon olvashatók. A 16-25 év közötti, nappali tagozatos diákok a járási vagy fővárosi kerületi hivataloknál jelezhetik részvételi szándékukat – ismertették.

Bodó Sándor elmondta: az utóbbi évekhez hasonlóan az idén is az önkormányzati diákmunka dominál több mint 15 ezer fővel. A turizmus-vendéglátás területén mintegy ötödannyian, a mezőgazdaságban néhány százan dolgoznak már az első héten a támogatott fiatalok közül. A program a keleti országrészben népszerűbb, a legtöbb résztvevő Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében állt munkába, de sokakat foglalkoztatnak Békés és Hajdú-Bihar megyében is. A kétfajta alprogram számos lehetőséget nyitott meg a fiatalok előtt: 150 munkakörben szerezhetnek munkatapasztalatot az irodai adminisztrátortól a felszolgálón, recepcióson át a kisállattenyésztőig, gyümölcs- és zöldségfeldolgozóig.

Az államtitkár kifejtette: a kormány programja a diákok számára költőpénzt, jelenlegi munkáltatójuknak pedig kézzelfogható segítséget jelent az átmeneti többletfeladatok ellátásában. De hasznára válik a középiskolások, egyetemisták majdani foglalkoztatóinak is, hiszen az érdemi munkatapasztalattal rendelkező pályakezdők beilleszkedése gyorsabb, rugalmasabb lehet.

A kilencedik éve futó Nyári diákmunkaprogram 2013 óta 210 ezer fiatal vakációs munkavégzését támogatta összesen több mint 20 milliárd forinttal – közölte az ITM.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk