Létrehozva: 2021.07.10.

„Kinyírlak” – üvöltötte, majd a buszmegállóban fojtogatta az édesanyát a férje

Nyolc év házasság után romlott meg a pár kapcsolata. A nő végül elköltözött gyermekeikkel, de ez férjének ez nem tetszett.

Nyolc év házasság után akart véget vetni kapcsolatuknak az asszony, de a büntetett előéletű férj ebbe nem tudott beletörődni. Miután telefonon többször zaklatta, egy buszmegállóban esett feleségének az erőszakos férfi, gyermekeik szeme láttára.

2011-ben kötötték össze életüket, akkor még az asszony mit sem sejtett arról, mi vár rá 8 év múlva. 2019-ben azonban, majd’ egy évtized házasság után a nő úgy döntött, új életet kezd férje nélkül és hivatalosan is véget vet megromlott kapcsolatuknak.

Képünk illusztráció (Fotó: 123rf)

Három gyermekükkel Baja környékéről Kiskunhalas környékére költözött, de az férfi ezt nem hagyta annyiban. Amikor tudomást szerzett róla, hogy különélő felesége hivatalosan is válni akar, először telefonon kezdte el zaklatni. A telefonos zaklatások rendszeressé váltak, a nőnek eközben új élettársa lett. Az agresszív férfi azzal fenyegetőzött hogy elvágja az asszony torkát és el fogja ásni.

2020 márciusában az asszony éppen kiskorú gyermekeikért ment az iskolába, ami a zaklató apa falujában van, így összetalálkoztak. Az apa követte őket egészen a buszmegállóig, végig szidta és ócsárolta feleségét, a buszmegállóba érve pedig ennél is tovább ment.

Megragadta a nő nyakát, fojtogatta és közben lábon rúgta. A szörnyű jelenetnek a gyerekek vetettek véget, így az áldozat nem sérült meg komolyabban. A következő napon azonban újra összefutottak az iskolánál és a férj megint követte őket a buszmegállóig, tovább ócsárolva nőt, majd megfenyegette azzal, hogy „kinyírlak”.

„A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség folytatólagosan elkövetett zaklatáson kívül garázdasággal vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben. A büntetett előéletű férfi a bűncselekményeket egy felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el, ezért elítélése esetén ennek végrehajtását is el kell rendelni. A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni” – Írta meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szinte minden háztartásban ott van ez a szer, pedig nagyon veszélyes

origo.hu

Gyanús jelek, Marics Peti miatt szakíthatott Stana Alexandra és Meggyes Dávid - videó

borsonline.hu

Óriási pusztítást végzett az éjszaka lezúduló hó Magyarországon

vg.hu

Melyik állampapírt válasszuk az év végén, és melyiket 2024-ben?

ripost.hu

Soha többé nem lesz csomós a rántás, ha így készíted

magyarnemzet.hu

Szoboszlai jött, látott és gólt lőtt – győzött a Liverpool

origo.hu

Budapest közlekedése elesett, teljes a káosz az időjárás miatt

mindmegette.hu

Figyelmeztet a szakértő: ha így eszed a csokit, tönkreteszed vele a fogadat!

ripost.hu

Felfedte az időutazó Magyarország jövőjét: nem sok időnk van hátra

ripost.hu

„Homlokon is ütötte magát" – autista kisfiúnak esett neki egy szolnoki buszsofőr

life.hu

Ismerd fel, és védekezz a stressz okozta feszültség ellen!(x)

ripost.hu

Ne dobd el a banánhéjat, eszméletlen, mire jó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Ripost-kisokos: a legfontosabb tudnivalók a januárban induló REpontokról

INSIDER

Online árfigyelő: ezeket az új termékeket veheted meg olcsóbban, itt a lista

INSIDER

Kaszáltak a terror miatt: egymilliárd dollárt keresett valaki a Hamász-támadáson

INSIDER

Végre kezében tarthatja kisbabáját Kitti, aki majdnem belehalt a szülésbe: ""egyikünk sem tudta még teljesen felfogni"

INSIDER

Óriási bejelentés érkezett a Messengerről és az Instagramról, rengetegen vártak már erre

INSIDER

Durva havazás csap le az ország közepére, ebben nem lesz köszönet

INSIDER

Elkezdődött az idei síszezon: így készülj a téli sportolásra!

INSIDER

"Összekuporodva várták a segítséget" – mindhárom gyerekét kimentette a lakástűzből a hős sajóládi anya