RETRO RÁDIÓ

Micsoda aljasság: kamugyerekkel verte át a nő a magyar férfit

Micsoda aljasság: kamugyerekkel verte át a nő a magyar férfit
Indie
Szerző
Indie
Létrehozva2021. 06. 02. 09:00

Teljesen kikészült a magyar férfi, akit álterhességgel, majd kamugyerekkel vert át egy fiatal nő. Már nyomoz a rendőrség.

Elképesztő helyzetbe került Viktor, aki, mint mondja: mindössze társaságot akart magának, ám a nő, akivel összejött, hihetetlen érzelmi hullámvasútra ültette, és kamugyerekkel verte át. Az ügy kapcsán rendőrségi vizsgálat indult, a férfi pedig pszichiáter segítségére szorul. No, de kezdjük az elején!

Munkahelyi románcnak indult az egész: Gyöngyi (az érintett nevét személyiségi jogok miatt megváltoztattuk), a háromgyerekes édesanya jó társaságnak bizonyult a férfi számára. „Először csak szórakoztunk, majd idővel mind többször megfordultam Gyöngyi lakásában. Bevásároltam és foglalkoztam a gyerekekkel, miközben Gyöngyi vacsorát készített” – emlékszik vissza Viktor. Ám a kényelmes és idilli helyzet egy csapásra megváltozott, amikor a nő közölte: gyermeket vár a férfitól.

„Nem akartam komoly kapcsolatot, s anyagilag sem álltam úgy, hogy vállaljak és támogassak egy gyermeket” – mondta a férfi, aki abortuszra kérte a fiatal nőt, hiába.

„Viktor abortuszra kérte a fiatal nőt” (Illusztráció: Ádám János / Észak-Magyarország)

A férfi, mint mondja: kényszerhelyzetbe került, de úgy döntött, segíti a felkészülést a baba fogadására, és babakelengyét vásárolt az egyre gömbölyödő pocakú nő kérésére, aki megnövekedett adósságai miatt végül anyaotthonba került.

Fotó: Pixabay

„Úgy érzem, csak egy pénztárca voltam. Közel negyedmilliót költöttem a kicsire, akit először csak képeken, majd hosszú könyörgés után végre személyesen is láthattam.”

A furcsa helyzet azonban még bonyolultabb lett: kiderült, a találkozókra mindig rózsaszínbe öltöztetett Szófia valójában nem is kislány, sőt, úgy tűnik, a baba nem is Viktor gyermeke...

Viktor és a baba, akiről úgy tudta, hogy a sajátja (Fotó: olvasói fotó)

A IV. Kerületi Rendőrkapitányság által kiállított igazolásban ugyanis a következő olvasható: „Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a nő nem volt várandós és 2019 év végén nem született gyermeke. (...) Az anya a meghallgatása során az újszülött sorsáról ellentmondásosan nyilatkozott (örökbe adta, illetve a kórházi inkubátorban helyezte el)”.

A férfi teljesen kikészült.

„Becsapottnak érzem magam, azt sem tudom, hogy született-e egyáltalán gyermekem és ki az, akit a karomban tarthattam, babusgathattam, akiről azt hittem, hogy a kisbabám?”

– kérdezi maga elé meredve Viktor, hiszen kamugyerekkel verte át egykori kolléganője és partnere. Remélhetőleg a rendőrségi nyomozás választ ad a kérdéseire. Igaz, nem biztos, hogy könnyű lesz majd azokat feldolgoznia.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.