RETRO RÁDIÓ

Menczer Tamás: Magyarország az első oltások tekintetében megelőzte az USA-t

Menczer Tamás: Magyarország az első oltások tekintetében megelőzte az USA-t
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 05. 26. 18:37

Friss videót osztott meg közösségi oldalán a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

„A koronavírus elleni magyar oltási program a világ élmezőnyében van, Magyarország az első oltások tekintetében megelőzte az Egyesült Államokat, a második oltásoknál pedig szinte utolérte az Egyesült Királyságot” – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.

Menczer Tamás a videóban kiemelte, hogy első oltást a magyar lakosság 51,5 százaléka kapott, az Egyesült Államokban ez az adat 49,5 százalék, az uniós átlag pedig mindössze 32,5 százalék.

Második oltást Magyarországon a lakosság 32,7 százaléka, az Egyesült Királyságban a lakosság 34 százaléka kapott, míg az uniós átlag csak 16 százalék – tette hozzá.

Az államtitkár azt mondta: „az oltás ment életet, és az oltás visz, vezet bennünket vissza a régi, normális életünkhöz.”

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 040 222 fő, közülük 3 196 604 fő már a második oltását is megkapta. 213 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 802 723 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 41 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 622 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 675 082 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 98 019 főre csökkent. 1373 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 148-an vannak lélegeztetőgépen. Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. A magyar lakosság 52%-a már megkapta az oltást, szemben az uniós 35%-os átlaggal. A regisztráltak száma 5 millió 180 ezer fő és 90%-uk már meg is kapta az oltást. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon.

Jelenleg Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik és AstraZeneca oltás foglalható. A kedden érkezett 334 ezer adagos Pfizer szállítmány egy részét második körös oltásokra lehet felhasználni, 175 ezer adagot pedig első körös oltásra. Ezt részben a kórházi oltópontok hirdetik meg az online időpontfoglalóban, részben a háziorvosok olthatják el.

Az oltást igazoló alkalmazás mobiltelefonra ingyenes letölthető, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltására. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ingyenesen-letoltheto-koronavirus-elleni-vedooltast-igazolo-mobilalkalmazas-szolgaltatoknak

Az 5 millió beoltott elérését követően életbe lépett az újraindítás újabb fokozata, sok korlátozás megszűnt, ugyanakkor alapvető védelmi intézkedések még életben vannak, hiszen a vírus még itt van.

Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is kötelező a maszk használata.

A kulturális eseményeket – a zenés táncos, rendezvény kivételével -, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják. A szabadban tartott kisebb (500 résztvevőnél kevesebb fő) rendezvény bárki által látogatható. Mindezek alól kivételt képeznek a zenés, táncos rendezvények, amelyek életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek által látogathatóak. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/uj-szabalyok-jonnek-5-millio-beoltott-utan

Magyarország nagyon sikeres a védőoltások beadása terén – mondta az országos tisztifőorvos kedden a közmédiának a Tolna megyei Faddon, ahol a Magyar Honvédség oltóbuszán adtak be második körös Pfizer-oltásokat.

Müller Cecília hozzátette, a beoltottak száma már bőven meghaladja az 5 milliót, és hangsúlyozta a második oltás fontosságát, hiszen csak az nyújt teljes, hosszan tartó védettséget. Regisztráció védőoltásra: https://vakcinainfo.gov.hu/

Az országos tisztifőorvos köszönetet mondott azoknak, akik megbíztak a szakemberekben, és biztonságosnak, hatásosnak tartják az oltóanyagokat.

Kifejtette: egy új betegség esetén természetes az emberekben az idegenkedés, ráadásul a külső szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy a védőoltások robbanásszerűen kerültek piacra. Ez nem így volt – mutatott rá -, hiszen a vakcinák hosszú ideje fejlesztés alatt vannak. Korábban a sárgaláz elleni védőoltás is a vektorvakcinák technológiájával készült, és az mRNS vakcinának is tízéves története van – mondta.

„Büszke vagyok az egészségügyi dolgozóinkra, óriásit teljesítettek, Magyarországon nem volt ellátatlan beteg, nem feküdt senki a kórházak folyosóin. Magyar készítésű gyógyszereket fejlesztettünk ki félelmetes gyorsasággal a járvány ideje alatt, úgy, hogy a Faviripavirt, Remdesivirt Magyarországon gyártották” – fogalmazott.

„Tapasztalataink és tudásunk alapján indokolt az, hogy a magyar oltóanyaggyár is elinduljon, részben önellátóvá kell válni a magyar emberek biztonsága érdekében” – mondta.

Müller Cecília kiemelte, hogy a járványügyi készültséget folyamatosan fenn kell tartani, mert nincsen vége a pandémiának. De ha a vírus nem talál fogékony szervezetet közöttünk, máshová vándorol, ezért a védőoltásoknak nagy jelentőségük van.

Azt mondta, nem lehetetlen megszabadulni a kórokozótól, példaként említve, hogy a WHO egyszer már himlőmentesnek nyilvánította a világot.

Elmondta: mindaddig fenntartják az oltóbuszok működését, amíg igény van azokra.

Öt oltóbusz járja az országot, amelyeken naponta átlagosan 180 embert tudnak beoltani. A buszok a városoktól távol lévő helyekre, illetve kistelepülésekre viszik el az oltást – fűzte hozzá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.